Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Nincs idő keseregni

Nincs idő keseregni

Matches

Published: 11/09/2022, 07:18 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Máris itt a javítási lehetőség a Paks elleni súlyos vereség után

„Kell. Muszáj. Nincs más választásunk. Akárhogy is nézzük, az a feladatunk, hogy javítsunk a Paks elleni súlyos vereséget követően“ – hangsúlyozta Dean Klafuric, amikor a Vasas csütörtöki vendégjátéka kapcsán kérdeztük szakvezetőnket.

„Nehéz szavakat találni arra, ami Pakson történt, négy gólt kaptunk rögzített szituációkat követően, máskor ilyen egy teljes szezonban nem történt a csapataimmal, míg most egy mérkőzésen összejött ennyi, ez nem fér bele. Alaposan kielemeztük a mérkőzést, az elemzések pedig megmutatták, hogy hol hibáztunk, mit rontottunk el, az említett helyzetekben jobb koncentrációra, gyorsabb reakciókra van szükség“ – tette hozzá a horvát szakember, aki azért is volt bosszús a vereség miatt, mert az elkerülhető hibák mellett mezőnyben egyenrangú ellenfelei voltunk a Paksnak, sőt az első félidőben több (végül kihasználatlan) lehetőségünk is akadt.

S bár finoman szólva sem vagyunk könnyű helyzetben, az is a futball egyik szépsége, hogy a következő találkozón máris lehet javítani, ráadásul erre most csak négy napot kell várni, így tényleg nincs idő a kesergésre, előre kell nézni és jobban teljesíteni.

„Hiszek a játékosaimban, látom az edzéseken nyújtott erőfeszítéseiket, mindannyian várjuk az előttünk álló két meccset, hogy megmutassuk magunkat, bizonyítsuk, hogy többre vagyunk képesek – mondta Dean Klafuric. – Örülök, hogy ilyen hamar következik az újabb megméretés, így nem kell sokat várni arra, hogy javítsunk, ráadásul a szurkolóink előtt, otthon futballozhatunk. Nem is lehet kérdés, hogy győzni akarunk, minden meccsre ebben a szellemben készülünk, akár az utolsó, akár az első helyezettel szemben lépünk pályára.“

11/09/2022, 07:18 PMMatches

Related news

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Our women's team earned a 4–1 victory at the Bozsik Arena in their fourth pre-season match.

07/27/2026 | Matches