Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Nyolcvan éve győzelemmel rajtoltunk

Nyolcvan éve győzelemmel rajtoltunk

Club

Published: 03/12/2021, 11:20 AMReading time: 3 min

57. alkalommal lép pályára a Honvéd a Diósgyőr otthonában

Március 13-án, szombaton a Budapest Honvéd Diósgyőrbe látogat az OTP Bank Liga 26. fordulójában. A párosítás története 1940-től datálódik, amikor a borsodiak DiMÁVAG néven fennállásuk óta először feljutottak az NB I-be. A miskolciak pályaválasztása mellett eddig 56 találkozóra került sor, melyeken 20 kispesti győzelem született – ezek közül most három sikeres találkozót idézünk fel. 


ELSŐ MECCS, ELSŐ GYŐZELEM

1941.04.27.: DiMÁVAG–Kispest FC 0–2 (0–0) 

A három napon át szakadatlanul zuhogó eső feláztatta a diósgyőri stadion talaját. A mély pályán izgalmas küzdelemben, a lelkesebben játszó Kispest megérdemelten győzött. Kezdetben a Diósgyőr támadott többet, a kispesti védelem azonban hibátlanul működött. Az első félidő gól nélkül telt el. A szünet után az első percekben a diósgyőriek alakították ki az első helyzetet, Fazekas lövését Olajkár II. a gólvonalról vágta ki. A 31. percben Titkos labdáját a diósgyőri kapus kiütötte, pontosan Hidasi elé, aki a hálóba lőtte a kispestiek vezető gólját, 0–1. Nem sokkal később Kincses beadását Berényi fejelte a kapuba, 0–2. A diósgyőriek nem adták fel a küzdelmet, többet támadtak, de néhány eredménytelen sarokrúgáson kívül egyebet nem értek el. 

KFC: Vécsei – Monostori, Olajkár II. – Fürst, Szabó II, Víg – Kincses, Nemes, Hidasi, Berényi, Titkos.
Edző: id. Puskás Ferenc.


A DIÓSGYŐRI KÖZÖNSÉG A KISPESTIEKET ÜNNEPELTE

1954.12.31.: Diósgyőri Vasas–Bp. Honvéd 1–6 (0–3) 

A diósgyőri vezetőség a mérkőzés előtt röpcédulákat osztogatott a közönségnek, melyben arra kérte szurkolóit, hogy sportszerű szellemben buzdítsák csapatukat. A bajnokjelölt fővárosi együttes régen látott remek teljesítménnyel előrukkolva, látványos játékkal, nagy különbséggel is megérdemelt győzelmet aratott.

A Honvéd azonnal magához ragadta a kezdeményezést, pontos passzokra épített játékával jelentős fölénybe került. A 17. percben Machos tiszta helyzetből még mellélőtt, de egy perccel később már a borsodiak kapujában táncolt a labda. Puskás mértani pontosságú labdájával Kocsis húzott kapura, kicselezte a kétségbeesetten kifutó Károlyit, és a kapu jobb oldalába lőtt, 0–1. Négy perc múlva Czibor beadását Puskás jól tette maga elé, majd 8 méterről, félmagasan lőtte a kapu bal oldalába, 0–2. A diósgyőriek ritkán jutottak át a félvonalon. A szünet előtt Puskás a jobbösszekötő helyén, a 16-os sarkán, éles szögből lőtt, a labda a vetődő Károlyiról ismét Puskás elé pattant, a kispesti támadó másodszorra a jobb felső sarokba bombázott, 0–3.

A szünet után sem változott a játék képe. A Honvéd egyre-másra vezette veszélyes támadásait, főként Puskás volt elemében. Az 52. percben lövése a diósgyőri védők között pattogott, Kocsis eszmélt a leggyorsabban és az ötös sarkáról, félmagasan a jobb sarokba lőtt, 0–4. Ezután a Honvéd nem erőltette a támadásokat, ennek köszönhetően a 77. percben Gondos megszerezte a borsodiak becsületgólját. A találat alaposan felbosszantotta a kispestieket, mert rögtön a kezdés után Kocsis fejelt a diósgyőri kapuba, 1–5, majd két perc múlva Kocsis lépett ki Tichy labdájával, elhúzta azt a kifutó Károlyi mellett és 10 méterről a jobb alsó sarokba gurított, 1–6.

A diósgyőri szurkolók betartva a vezetőség kérését végig sportszerűen biztatták csapatukat, miközben a szebbnél szebb kispesti támadásokat gyakran elismerő tapssal jutalmazták. A mérkőzés után autogramkérők tömege várta a kispesti játékosokat. Dudás Zoltán, a hazaiak védője a meccs után így dicsérte a kispestiek játékát: „Ilyen futballozásnak résztvevője lenni, még akkor is öröm és kitüntetés, ha az ember a vesztes oldalon küszködik.”

BHSE: Faragó – Rákóczi, Lóránt, Kovács J. – Bozsik, Bányai – Machos, Kocsis S., Tichy, Puskás, Czibor.
Edző: Kalmár Jenő

 

EPPEL KÉTSZER BÜNTETETT

2016.08.06.: Diósgyőri VTK–Budapest Honvéd 0–3 (0–2) 


A Honvéd a negyedik fordulóban Diósgyőrben lépett pályára. Marco Rossi csapata a bajnokság végén a bajnoki címet ünnepelte, de ekkor még senki nem sorolta a piros-feketéket az esélyesek közé. A hazaiak vezetőedzője az a Horváth Ferenc volt, aki most a kispesti sikerekért harcol.

A kispestiek kezdték jobban a meccset, és hamar, már a 3. percben vezetést szereztek. Gazdagot a 16-oson belül Lipták buktatta, a büntetőt Eppel nagy erővel, félmagasan a kapu közepébe lőtte, 0–1. A 45. percben újabb 11-eshez jutott a Honvéd, ezúttal Koszta lábát húzta el Vela. Az ítéletvégrehajtó szerepét ismét Eppel vállalta magára, támadónk ezúttal a bal alsó sarokba lőtte a labdát. A szünet után a hazaiak megpróbáltak egyenlíteni, de a kispesti védők nem sok esélyt adtak a diósgyőrieknek. A piros-feketék továbbra is veszélyesebbek voltak, előbb Koszta 15 méteres lövése csattant a felső lécen, majd Eppel lőtt laposan, nem sokkal a kapu mellé. A meccs záróeseménye a 93. percben Koszta szabadrúgása volt, a kispesti támadó a kapu bal oldalába lőtte a Honvéd harmadik gólját, 0–3.

Honvéd: Horváth A. – Botka, Lovric, Kamber, Bobál D., Hajdú (Baráth, 54.) – Holender (Nagy G., 70.), Gazdag, Hidi – Koszta, Eppel (Bobál G., 80.).
Vezetőedző: Marco Rossi.

 

DVTK–HONVÉD


Statisztika

56 mérkőzés

20 győzelem

16 döntetlen

20 vereség

85 lőtt gól

80 kapott gól

 

Góllövőlista 

Bp. Honvéd

6 gólos: Kocsis Sándor, Kozma Mihály

5 gólos: Tichy Lajos 

DVTK

4 gólos: Bacsa Patrik 

 

Legek

Legnagyobb győzelem: 6–1 (1954)

Legtöbb néző: 20 000 (1955, 1966, 1977, 1998)

Leghosszabb győzelmi sorozat: 6 meccs (1952–1960)

03/12/2021, 11:20 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club