Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Önbizalomnövelő találatok

Önbizalomnövelő találatok

Matches

Published: 11/27/2021, 02:13 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Thierry Gale reméli, folytatódik a csapat remek formája

Az év utolsó hazai mérkőzésén négymeccsesre bővítette győzelmi szériáját második együttesünk, amely a Dabas-Gyón ellen aratott magabiztos sikert. Köszönhető ez Thierry Gale-nek is, aki remek formában van az utóbbi időben, a támadások nagy része rajta keresztül megy és a kapu elé is odaér. Barbadosi légiósunk hazája válogatottjában hét alkalommal kapott már szerepet és egyszer volt eredményes, míg jelenleg azon dolgozik, hogy a Honvédot segítse.

„Nagyon örülök, hogy a legutóbbi két találkozón betaláltam – kezdte Thierry Gale, aki eddig a szezonban tizenegyszer játszott a második csapatban, egyszer pedig az NB I-ben is lehetőséghez jutott. – Jó volt számomra az elmúlt időszak, úgy érzem, formába lendültem és önbizalmat is nyertem azáltal, hogy gólokat szereztem.”

Légiósunk hullámzónak ítélte meg saját teljesítményét ebben a szezonban, ahogy Simon Miklós rendkívül fiatal átlagéletkorú együttesének sem jöttek mindig úgy az eredmények, ahogy azt szerette volna. Az idegenbeli produktumra azonban végképp nem lehet panasz, hiszen veretlenek a kispestiek vendégként, ezt a mérleget pedig szívesen folytatná támadónk.

„Egyszer fent, egyszer lent – értékelte az idény eddigi részét Gale. – Amikor nem ment a játék, akkor egy kicsit dühös is voltam magamra, de tudom, hogy ezt kemény munkával lehet kijavítani. Szerencsére sikerült, most jól fut a csapat szekere, örülnénk annak, ha ez kitartana minél tovább.”

Idén ez még két meccset jelent, ennyi vár a fiatalokra (és Djordje Kamberre), s először Iváncsára látogat a Honvéd II. Ellenfelünk tavaly megnyerte az NB III Közép csoportját, viszont nem tudta vállalni a feljutást, így maradt a harmadosztályban. Nagyot fordult azonban azóta a világ a fejér megyei alakulattal, több játékos és a vezetőedző is távozott, jelenleg a 14. helyen van a tabellán.

„Nyerni szeretnénk, mint minden meccsen és gólokat szerezni – tért rá a hétvégi találkozóra a 19 éves támadónk. – Nehéz dolgunk lesz, a tabellán elfoglalt pozíció nem feltétlen tükrözi riválisunk erejét, óvatosnak kell lennünk. Ha azt tesszük, amit az edzőnk kér tőlünk, akkor elérhetjük a megfelelő eredményt. Remek a hangulat az öltözőben, motiváltak vagyunk, szóval minden adott a sikerhez.”

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 19. FORDULÓ

Iváncsa KSE–Budapest Honvéd FC II

Iváncsa Sporttelep

November 28., vasárnap, 13:00

V: Horváth Patrik

11/27/2021, 02:13 PMMatches

Related news

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Our women's team earned a 4–1 victory at the Bozsik Arena in their fourth pre-season match.

07/27/2026 | Matches