Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Örül, hogy újra játszhatott

Örül, hogy újra játszhatott

Matches

Published: 09/24/2021, 09:41 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Vasárnap a Dabast fogadja a második csapatunk

Nem kell sokat várnunk második csapatunk újabb mérkőzésére, a szerdai Dunaújváros elleni rangadó után vasárnap a Dabas együttese látogat hozzánk. A jó hír, hogy a hétközi találkozón ismét pályára léphetett hosszabb kihagyása után Irimiás Gergő.

„Nagyon boldog voltam, hogy öt és fél hónap után ismét játszhattam – kezdte a 20 éves középpályás. Külön örömmel töltött el, hogy idegenben sikerült megfognunk a bajnokesélyes Dunaújvárost, nagyot küzdött a csapat. Jó érzés volt újra pályán lenni és várom, hogy vasárnap újra ott lehessek.”

A szerdai összecsapáson egyelőre még csak 45 percet szerepelt, viszont még ő maga sem számított arra, hogy egyből a kezdőcsapatban kap helyet.

„Meglepetésként ért, nem számoltam vele, hogy kezdő leszek – mondta Irimiás –, kicsit izgultam, hogy egyből az első perctől ott leszek a pályán. Nagyon jól éreztem magam, de az erőnlétem még nem az igazi, viszont minden adott ahhoz, hogy újra száz százalékos legyek. Köszönöm Miki báéknak, hogy újra lehetőséget adtak, hálás vagyok nekik.

Irimiás 20 éves kora ellenére az egyik legrutinosabb játékosa a keretnek, hiszen már az NB I-ben is bemutatkozott, illetve kölcsönben az NB II-ben, Ajkán is kipróbálhatta magát.

„Örülök neki, hogy sok a fiatal, igazából velük nőttem fel az akadémián, régóta ismerjük egymást, nincsenek súrlódások egymás között – folytatta Irimiás Gergő. – Nem gondolom, hogy vezérszerepet töltenék be, annak ellenére, hogy az egyik legidősebbnek számítok a keretben. Először szeretném újra formába hozni magamat és utána lehetek segítségére a csapatnak.”

Vasárnap viszont már újra mérkőzés, a Dabas látogat Kispestre, Irimiás pedig pozitív érzésekkel áll a következő megméretéshez.

„Mindenképpen győzni szeretnénk – jelentette ki középpályásunk. – Jó helyen vagyunk a tabellán és ezt szeretnénk megtartani, illetve felzárkózni az előttünk lévőkhöz. A dunaújvárosi egy pontunk nem számít semmit, ha most nem sikerül nyerni. Úgy érzem, sikerült frissülnie a csapatnak, újult erővel várjuk a vasárnapi meccset, ahol mindent megteszünk a győzelemért!”


NB III, KÖZÉP CSOPORT, 9. FORDULÓ

Budapest Honvéd FC II–FC Dabas

Budapest, Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

Szeptember 26., vasárnap, 11:00

V.: Gáspár András


09/24/2021, 09:41 PMMatches

Related news

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Our women's team earned a 4–1 victory at the Bozsik Arena in their fourth pre-season match.

07/27/2026 | Matches