Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Öten először kispesti mezben

Öten először kispesti mezben

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 1 min

Heti Honvéd – Puskás négy góllal nyitott és négy góllal zárt

Számok

5

Tamás Krisztián, Tóth-Gábor Kristóf, Boubacar Traoré és Thierry Gale először húzta magára bajnoki mérkőzésen a Honvéd mezét, s ha még hozzáveszük, hogy Bódog Tamás is először ült a kispestiek kispadján, akkor az MTK ellen öten debütáltak.

9

Gazdag Dániel 9. NB I-es gólját szerezte az MTK ellen.

194

Az NB I 2. fordulójában az MTK és a Budapest Honvéd 194. alkalommal találkozott bajnoki mérkőzésen.


Tudtad?

Az 1947–1948-as bajnokság gólkirálya Puskás Ferenc lett. Kereken félszáz gólt rúgott. Ősszel, a MOGÜRT elleni első bajnoki mérkőzésén négy gólt rúgott és az utolsó, a DVSC elleni mérkőzésen is négyszer vette be az ellenfél hálóját.


Ez történ a héten (augusztus 24.–augusztus 30.):

100 éve:

1920. augusztus 29-én a Kispesti AC 8 ezer néző előtt Eisenhoffer góljával 1–0-ra verte az Üllői úton a BAK csapatát. Tóth Jenő a kispestiek középfedezete első bajnoki meccsét játszotta a KAC színeiben.

50 éve:

1970. augusztus 26-án az NBI 5. fordulójában a Bp. Honvéd Kispesten 4–1-re verte a Komlói Bányászt. Góljainkat Kozma (2), Vági és Tichy szerezte. A mezőny legjobbja Kocsis Lajos volt. A gólokon kívül a piros-fehérek még két kapufát is lőttek.

25 éve:

1995. augusztus 30-án a Bozsik Stadionban a Kispest-HFC 3–0-ra verte a Zalaegerszegi TE csapatát. Góljainkat Cseke a 23., Ghinda a 66. és Warzycha 88. percben szerezték.


Születésnapok:

Augusztus 24.: Csobánki Ádám (1984), Beke Imre (1922)

Augusztus 25.: Botka Endre (1994)

Augusztus 27.: Weimper István (1953)

Augusztus 29.: Sikesdi Gábor (1960), Cservenkai Donát (1970), Tarlósi István (1968)

Elhunyt játékosunk:

Augusztus 27.: Sztancsek (Serényi) János (1996)

Augusztus 28.: Guttmann Béla (1981)

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club