Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Páros kihívás

Páros kihívás

Club

Published: 04/20/2021, 12:01 PMReading time: 2 min

Heti program – több korosztályban is duplázunk a héten, kétszer utazik Paksra a Honvéd

Sűrű napok elé néznek a kispestiek, hiszen 4 csapatunkra is két mérkőzés vár a következő egy hétben. Az OTP Bank Ligában dupla fordulót rendeznek, így szerdán a Paks otthonában lép pályára a Honvéd, míg vasárnap a Mezőkövesdet fogadja az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. Ugyancsak Paksra utazik második csapatunk is, Simon Miklós együttese azonban vasárnap teszi ezt az NB III Közép csoportjában, előtte azonban szerdán a Körösladány elleni találkozót pótolják a fiatalok. U17-es korosztályban kétszer találkozunk a DVSC-vel, a szombati összecsapás előtt ugyanis a rájátszás 2. fordulójából elhalasztott meccsre is sor kerül. U15-ös csapatunknak a 18. fordulóból maradt még restanciája, így szerdán a DVTK-t látja vendégül, szombaton pedig az U14-esekkel az UTE vendégeként lépnek pályára. Az Illés Akadémiával mérkőzik meg az U19 és az U16 is, előbbi idegenben, utóbbi Kispesten, míg az öregfiúk a Fradi otthonában vívnak presztízsmérkőzést. 


A BUDAPEST HONVÉD MÉRKŐZÉSEI A HÉTEN

2021. április 21., szerda

OTP Bank Liga, 30. forduló
Paksi FC–Budapest Honvéd
Paksi FC Stadion, 20:15

NB III, Közép csoport, 27. fordulóból elhalasztott mérkőzés
Körösladányi MSK–Budapest Honvéd II
Körösladány, 17:00

U17-es bajnokság, A-csoport, 2. fordulóból elhalasztott mérkőzés
DVSC-DLA–Budapest Honvéd-MFA
Debrecen-Pallag, 13:00

U15-ös bajnokság, 18. fordulóból elhalasztott mérkőzés
Budapest Honvéd-MFA–DVTK
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 12:00

2021. április 24., szombat

U19-es bajnokság, A-csoport, 9. forduló
Illés Akadémia-Haladás–Budapest Honvéd-MFA
Szombathely, 12:00

U17-es bajnokság, A-csoport, 9. forduló
Budapest Honvéd-MFA–DVSC-DLA
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 12:00

U16-os bajnokság, A-csoport, 9. forduló
Budapest Honvéd-MFA–Illés Akadémia-Haladás
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont*

U15-ös bajnokság, 25. forduló
UTE–Budapest Honvéd-MFA
UTE Atlétikai Stadion, 10:00

U14-es bajnokság, 25. forduló
UTE–Budapest Honvéd-MFA
UTE Atlétikai Stadion, 12:00

2021. április 25., vasárnap

OTP Bank Liga, 31. forduló
Budapest Honvéd–Mezőkövesd Zsóry FC
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 19:30

NB III, Közép csoport, 31. forduló
Paksi FC II–Budapest Honvéd II
Paksi FC Stadion, 11:00

2021. április 26., hétfő

Öregfiúk, I. osztály, 17. forduló
Ferencvárosi TC–Honvéd BKE
FTC Népligeti Sportcentrum*


*A mérkőzés pontos kezdési időpontját később jelölik ki.

04/20/2021, 12:01 PMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club