Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Percekre az álomtól

Percekre az álomtól

Club

Published: 06/24/2021, 01:19 AMReading time: 1 min

Kétszer is vezetett a magyar válogatott Németország ellen

Már a franciák elleni bravúros pontszerzést követően is hősökként emlegettük a magyar válogatott tagjait, akik a Németország elleni találkozón is egyértelműen kiérdemelték ezt a jelzőt. A mieink az utolsó csoportmérkőzésen is fantasztikus odaadással, alázattal futballoztak, nem ismertek elveszett labdát annak ellenére sem, hogy világsztárokkal találták szembe magukat – igaz, ehhez az elmúlt két találkozón már hozzászokhattak.

Ezt jól mutatta, hogy továbbjutásról döntő találkozó 11. percében a gyermekkorában Kispesten nevelkedő Szalai Ádám bólintott Manuel Neuer hálójába. S bár a második félidő közepén a BL-döntőben is eredményes Kai Havertz egyenlített, Schäfer András két percen belül ismét a mieinket juttatta előnyhöz, a 84. percben azonban Bayern München kiválósága, Leon Goretzka beállította a 2–2-es végeredményt.

A Magyar Futball Akadémia nevelésű játékosok közül Botka Endre a harmadik mérkőzését is végigjátszotta, Schön Szabolcs a 75. percben állt be csereként, Holender Filip a kispadon ült, Gazdag Dániel térdsérülése miatt korábban kikerült a keretből.

Ezzel a döntetlennel a magyar válogatott számára véget ért a kontinenstorna, hiszen két ponttal a negyedik helyen végzett a halálcsoportban, de az egész ország büszke lehet Marco Rossi legénységére, amely nagyszerű pillanatokkal ajándékozta meg a magyar szurkolókat!


(fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

06/24/2021, 01:19 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club