Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Próbára teszi őket az élet

Próbára teszi őket az élet

Academy

Published: 05/03/2022, 02:11 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

U19-es együttesünk pont nélkül távozott a Népligetből

Az U19-es csapatunk a Ferencvárossal találkozott a Népligetben a hétvégén, a két együttes találkozója az A-csoportban korábban 1–1-es döntetlennel ért véget.

A márciusi találkozóhoz hasonlóan most is a Fradi szerezte meg a vezetést, ezúttal az első félidő 6. percében vezettek a zöld-fehérek.

Ezt követően szoros volt a küzdelem a pályán, megvolt a lehetősége a mieinknek, hogy egyenlítsenek vagy akár fordítsanak, azonban az összecsapás második gólját is a hazaiak lőtték. A meccs legvégén négy perc alatt három találat is született, viszont ebből kettőt az FTC szerzett, a kispestiektől Varga Gergő volt eredményes, így kialakult a 4–1-es végeredmény.

U19-ES BAJNOKSÁG, A-CSOPORT, 10. FORDULÓ

FERENCVÁROSI TC–BUDAPEST HONVÉD-MFA 4–1 (1–0)

FTC-MVM Népligeti Sportközpont

V: Baranyai D. (Berger T., Tóth R.)

G: Pajti (6.), Czékus (74., 90+1.), Szücs (87.) ill. Varga G. (89.)

Honvéd-MFA: Gyetván – Zsigmond (Kulbachuk, 73.), Gera, Polák (Polyák, 73.), Fábiánkovits, Ulbert (Fehér B., 59.), Pilter (Krajcsovics, 59.), Gincsai, Szabó B. (Moery, 66.), Varga G., Morvai

Vezetőedző: Pinezits Máté

Pinezits Máté: – Az az érzésem, hogy a purgatóriumban vagyunk. Hétről hétre jól fociznak a srácok, teszik a dolgukat, de úgy néz ki, próbára tesz minket és a jellemünket az élet. Hiszek benne, hogy minden okkal történik és csak rajtunk múlik, mikor fordul meg ez a széria, úgy gondolom, eddig is tettünk érte, hogy ez így legyen és továbbiakban is ezért dolgozunk majd.

05/03/2022, 02:11 PMAcademy

Related news

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy

Five of our players called up to the U18 national team

Five of our players called up to the U18 national team

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga, and Milán Balaskó will represent our club in the upcoming youth national team program.

10/24/2026 | Academy