Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Ragaszkodnak a hathoz

Ragaszkodnak a hathoz

Club

Published: 03/24/2021, 11:10 AMReading time: 2 min

Ismét magabiztos győzelmet arattak az öregfiúk

Egy hét szünet után, hétfőn este folytatódott az öregfiúk bajnoksága, a mieink ezúttal hazai pályán fogadták a Budafok FC-t. Két hete a Honvéd 6–0-ra verte a BVSC csapatát, a kispestiek a hatos számhoz ragaszkodva ezúttal is féltucat gólt szereztek, igaz most kaptak is egyet.

Nem kellett sokáig várni az első kispesti találatra, a Honvéd azonnal támadólag lépett fel, ami váratlanul érte a vendégeket, így a szemfüles Radnai már a második percben bevette a budafokiak kapuját (1–0). Bő negyedóra elteltével Pisont, Trembulyák, Pisont akció végén középpályásunk 8 méterről a kapus mellett laposan gurított a hálóba (2–0).

A második félidőt is jól kezdtük, alig telt el három perc, amikor Zana a lesre játszó védők mögé lőtte a labdát, Trembulyák néhány lépés után átemelte a kilépő kapus felett (3–0). A 48. percben a vendégek szépítettek, egy szöglet után a kipattanó labdát Balogh 17 méterről bombázta Plókai kapujába (3–1). Két perc múlva jött is a válasz: Tóth Csaba 16 méteres lövése kipattant a védőkről, Zana érkezett és laposan a kapuba lőtte a Honvéd negyedik gólját (4–1). A következő találatunkra mindössze három percet kellett várni. Bábik, Pisont kényszerítő után középpályásunk bepörgette a labdát a védők mögé, Bábik átvette a játékszert és néhány lépés után a kapuba lőtt (5–1). A 80. percben Trembulyák labdáját Vincze lőtte rá, a lövést blokkolták a védők, a kipattanóra Tóth Csaba eszmélt a leggyorsabban és a védő között a hálóba rúgta a labdát (6-1).

A Honvéd jól játszott, a mieink láthatóan élvezték a játékot, és nem mellékesen eredményesen futballoztak. A kispestiek így továbbra is a harmadik helyen állnak. Legközelebb március 29-én közvetlen riválisunk, a második helyezett MTK lesz a mieink ellenfele.

 

Öregfiúk, I. osztály, 13. forduló
Honvéd BKE–Budafoki LC 6–1 (2–0)
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Agócs Róbert (Pusztai, Végh M.)

Gólszerző: Radnai, Pisont, Trembulyák, Zana, Bábik, Tóth Cs.

Honvéd: Plókai – Bábik, Budovinszky (Vincze L.), Móra, Erdei – Tóth Cs., Bárányos (Szamosi Z.), Zana, Pisont, Radnai – Trembulyák.

03/24/2021, 11:10 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club