Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Régi riválisok

Régi riválisok

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 2 min

Legutóbb kupagyőzelemhez vezetett az út az MTK legyőzése után

Az MTK csapatával mérkőzünk meg szombaton, a Magyar Kupa elődöntőjének első fordulójában. A két klub nem először találkozik a sorozatban, majdnem 100 évre tekint vissza a párharc történelme.

Először 1928. március 15-én az Üllői úton, a legjobb négy közé jutásért játszottunk a kék-fehérek ellen, akkor a sokkal esélyesebb Hungária (így nevezték akkor az MTK-t) nyert 4–1-re. A gólunkat Fürstner szerezte, a fedezetek (középpályások) között ott találjuk Öcsi bácsi édesapját, Purczeld Ferencet is.

39 év múlva, 1967. júliusában ugyanilyen arányban sikerült a visszavágás. A kispesti pályán 9 ezer néző előtt a nyolc közé jutásért Tóth Kálmán (2), Vági és Tichy Lajos góljaival nyertünk. A gárda edzője Bozsik József volt.

Egy év múlva, 1968. augusztus 20-án a döntőben hozta össze a sors a két csapatot. Nagy küzdelem után a kék-fehérek nyertek 2–1-re A gólunkat az azóta elhunyt Fekete Ferenc szerezte. Az ezüstérmes csapatunk a következő összeállításban szerepelt: Bicskei – Kelemen, Ruzsinszki, Marosi - Tóth Gy., Vági – Kocsis, Fekete, Szendrei, Komora, Tóth K. A gárda trénere Preiner Kálmán volt.

1976 áprilisában az elődöntőben találkozott egymással a két rivális, méghozzá nem mindennapi körülmények között. Április 26-án, Kispesten volt az első mérkőzés, amit a kék-fehérek Borsó és Kunszt duplájával 4–2-re megnyertek, a Honvéd góljait Kozma és Weimper szerezték. Sok pihenő nem jutott a csapatoknak, mert a visszavágót egy nappal később, a Hungária úton játszották. A második meccsen ugyan a Bp. Honvéd nyert 2–1-re, de ez kevés volt a döntőbe jutáshoz.

1978-ban a csoportmeccseken találkozott egymással a két együttes. Az első meccs a Népstadionban 1–1-re végződött, a második meccset Kispesten a Honvéd nyerte 2–1-re. A kispestiek csoportelsőként jutottak tovább.

1982 tavaszán a nyolc közé jutásért mérkőztek a felek, a meccs Esterházy és Borsó góljával 1–1-re végződött. A hosszabbításban nem esett gól, a büntetőrúgásoknál azonban a kék-fehérek higgadtabbak voltak, és ők jutottak tovább.

Legutóbb 2007 tavaszán, a 4 közé jutásért játszott egymással a két együttes. Az első meccs 2–2-es döntetlent hozott, a kispesti visszavágót a Honvéd nyerte 2–1-re, és egészen a döntőig menetelt, amit a Debreceni VSC ellenében meg is nyert.

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club