Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Remek fiatalok – Videó!

Remek fiatalok – Videó!

Matches

Published: 11/21/2021, 03:42 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Simon Miklós együttese magabiztosan nyert az utolsó hazai bajnokin az évben

Második csapatunk három győzelemmel a háta mögött várta az őszi szezon utolsó hazai meccsét, ahol a Dabas-Gyónt láttuk vendégül, emellett fontos kiemelni, hogy több olyan fiatal játékos (Benkő László, Gyetván Márk és Pintér Máté) is lehetőséget kapott az együttesben, aki a Felnőttprogram keretein belül először léphetett pályára az NB III-ban.

A találkozót a vendégek kezdték jobban, Iván Milán került kétszer is helyzetbe, az elsőnél ő maga lőtte mellé a labdát, a másodiknál viszont szükség volt Dúzs Gellért hárítására.

A félidő feléhez közeledve éledeztek a mieink, Thierry Gale előtt adódott többször lehetőség, a 20. percben légiósunk lefordult védőjéről és a jobb alsót vette célba, Ladányi Patrik azonban kiütötte a labdát. Kettejük párharcáról szólt az első játékrész, Gale két alkalommal is ziccerben léphetett ki és ugyan mindkettő próbálkozást Ladányi védett, másodjára a kipattanó  labda Honti Attiláról a saját kapujába gurult a 44. percben, így még a szünet előtt vezetést szereztek a kispestiek.

A második felvonás, ahogy az első is, vendégkísérlettel kezdődött, Kócsa Tamás vezette be középre a labdát, lövését azonban Dúzs könnyedén hárította.

Aztán Gale és Ladányi ugyanott folytatta, ahol korábban abbahagyta, barbadosi légiósunk ismét távolról lőtt, az ellenfél kapuvédője viszont a helyén volt. A 60. percben viszont már tehetetlen volt Ladányi, Benczenleitner keresztbe ívelt labdáját Krajcsovics fejjel tette Gale elé, aki ezúttal nem hibázott és a jobb alsó sarokba gurított.

Nem kellett sokat várni az újabb hazai találatra, egy gyors bedobás után Németh Barnabás az alapvonalon tört volna be, védője csak szabálytalanul tudta szerelni, a játékvezető pedig büntetőt ítélt, amit a sértett hajtott végre és értékesített magabiztosan.

Ezt követően a Honvéd II hajtott a negyedik góljáért a meccsen, Németh és Keresztes Noel is próbálkozott, előbbi kísérlete elkerülte a kaput, míg utóbbiét Ladányi védte.

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 18. FORDULÓ

Budapest Honvéd FC II–Dabas-Gyón FC 3–0 (1–0)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Újhelyi T. (Balla L., Elek B.)

G: Honti (44. – öngól), Gale (60.), Németh B.(64. – tizenegyesből)

Honvéd II: Dúzs (Gyetván, 82.) – Sani, Kárász (Pintér M., 74.), Szabó T., Bardea, Benczenleitner – Keresztes (Nagy Z., 74.), Nyitrai – Gale, Krajcsovics (Nagy S., 62.) – Németh B. (Benkő, 82.)

Vezetőedző: Simon Miklós

Dabas-Gyón: Ladányi – Szabó P., Bene, Honti – Barta, Iván M., Vertetics, Karacs (Peres, 69.) – Kócsa – Molnár M. (Bessenyei, 69.), Pusztai

Megbízott vezetőedző: Ócsai János

Simon Miklós: – Nyilván egy 3–0-s győzelem után könnyű a mérkőzésen történtekről beszélni, ezért én inkább azt emelném ki, hogy egy olyan akadémiánk van, ahol simán hozzá tudok nyúlni akár a 16 éves játékoshoz is, aki megállja utána a helyét a meccsen és olyan edzőink vannak, akik sokszor ezek a srácok nélkül játsszák a bajnokikat és edzenek, illetve gond nélkül beépítenek a helyükre másokat. Jó érzés ilyen akadémián, ilyen edzőkkel dolgozni. Gratulálok a 18 éves átlagkorú csapatunknak a domináns és szervezett teljesítményért. Igazából nem a 3–0 az eredmény számunkra, hanem, hogy a 16 éves Szűcs Tamás az első csapat keretének lehet tagja a vasárnapi bajnokin.


11/21/2021, 03:42 PMMatches

Related news

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Our women's team earned a 4–1 victory at the Bozsik Arena in their fourth pre-season match.

07/27/2026 | Matches