Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Remekül eltalálta

Remekül eltalálta

Club

Published: 07/01/2021, 12:10 PMReading time: 2 min

Zsótér Donát balhátvédként is remekelt a Budaörssel vívott edzőmérkőzésen

„Szerintem a műfüvesen fog leesni” – viccelődött a kispadon Batik Bence, a Budaörs elleni felkészülési találkozó utolsó percében, amikor Zsótér Donát odaállt egy 20 méteres szabadrúgáshoz. A 25 esztendős játékos azonban fantasztikus tekeréssel belefojtotta a szót a zrikáló csapattársába, és beállította a 4–1-es végeredményt.

„Valóban volt egy pár pontatlan kísérletem még korábbi meccseken, de ezt most szerencsére remekül eltaláltam – nevetett Zsótér Donát. – Szinte minden edzésen gyakorlom a szabadrúgásokot, remélem, hogy tétmérkőzésen is több ilyen látványos találatot tudok szerezni.”

Zsótér Donátnak nem ez volt az egyetlen jó megoldása a pályán töltött 45 perc alatt, rögtön a második félidő elején például nagyszerű gólpasszal ajándékozta meg Bőle Lukácsot, s folyamatosan lendületesen, nagy kedvvel futballozott. Tette mindezt úgy, hogy nem is eredeti posztján, hanem balhátvédként kellett helytállnia.

„Utoljára szerintem még Marco Rossi kezei alatt, felkészülési mérkőzésen játszottam alapból balhátvédet – emlékezett vissza a bal oldali védő középpályás. –  Sérülés miatt előfordult, hogy egy-egy bajnokin az utolsó percekre beugrottam a posztra, de nyilván nem ez a megszokott helyem a pályán. Ennek ellenére nagyon élveztem a játékot, jó erőben érzem magam. Az igazat megvallva, még nem most vagyok a legfrissebb, de a felkészülés közepén ez szerintem teljesen normális. Folyamatosan dolgozom rajta, hogy ennél is erősebb legyek.”

Zsótérhoz hasonlóan a Honvéd is eredményes mérkőzést zárt, hiszen hátrányból fordítva, magabiztos sikert ért el. A mérkőzés előtt Horváth Ferenc hangsúlyozta, hogy nem az eredmény, hanem a megfelelő erőnlét megszerzése a legfontosabb, játékosunk is azt emelte ki elsőnek.

„Úgy érzem, hogy a csapat egyre jobb kondiban van – jelentette ki Zsótér Donát – Most kezdünk olyan állapotban lenni, amellyel tudjuk 90 percen keresztül diktálni az iramot. Bár még sok változtatással, de ezt a Budaörs ellen is meg tudtuk mutatni. Négy gólt szereztünk, voltak helyzeteink is mellette, az ellenfél területeit pedig leszűkítettük. Jelenleg felkészülésre koncentrálunk, hogy az erőnlétünk minél hamarabb kiteljesedjen, illetve a taktikai elemeket is begyakoroljuk. Természetesen tudjuk, hogy már nincs sok hátra a stadionavatóig és a bajnokság rajtjáig, ez a mindennapi munkára is plusz motivációt ad.”

07/01/2021, 12:10 PMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club