Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Rutinos kezdés, fiatalos befejezés

Rutinos kezdés, fiatalos befejezés

Academy

Published: 10/03/2022, 01:11 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Heti program – Hazai pályán szurkolhatunk a Honvéd-sikerekért

A pályaválasztást illetően csapatainknak kedvez a sorsolás a héten, ugyanis U17-es csapatunkat leszámítva valamennyi együttesünk hazai pályán fogadja aktuális ellenfelét, míg U16-os együttesünk ezúttal nem lép pályára tétmeccsen.

Öregfiúk-találkozóval indul a Honvéd futballhét: a hétfőn 19:30-kor kezdődő Goldball elleni összecsapáson együttesünk számít favoritnak, ugyanis vendégeink sereghajtóként érkeznek utánpótlásközpontunkba.

Ezt követően péntek 15:45-ig kell várniuk a szurkolóknak, hogy buzdítani tudják a Honvéd-játékosokat, amikor az U19-es csapatunk a Szeged együttesét fogadja. 

A szombati nap lesz a legsűrűbb a héten. U15-ös csapatunk 10 órakor az MTK-t, U14-es gárdánk pedig pontban délben a PAFC-ot fogadja utánpótlásközpontunkban, míg U17-es együttesünk Szombathelyre utazik, hogy 12:15-kor indítsa útjára a labdát. A napot 19:30-kor NB I-es alakulatunk zárja, az OTP Bank Liga 10. fordulójában a Mezőkövesd érkezik a Bozsik Arénába.

Az ESMTK együttese érkezik vasárnap második csapatunkhoz és a szokásos 11 órakor kezdi meg találkozóját. A heti fociprogramot pedig a DVSC elleni 15:00 órakor kezdődő találkozóval zárják NB II-es hölgyeink.

A BUDAPEST HONVÉD MÉRKŐZÉSEI A HÉTEN

2022. október 3., hétfő

Öregfiúk-bajnokság, 6. forduló
Honvéd BKE–Goldball ’94 FC
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 19:30

2022. október 7., péntek

U19, Kiemelt csoport, 5. forduló
Budapest Honvéd-MFA–Szeged-Csanád Grosics Akadémia
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 15:45

2022. október 8., szombat

U17, Kiemelt csoport, 6. forduló
Illés Akadémia-Haladás–Budapest Honvéd-MFA
Szombathelyi Illés Akadémia Sporttelep, 12:15

U15, Kiemelt csoport, 4. forduló
Budapest Honvéd-MFA–MTK Budapest
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 11:00

U14, Kiemelt csoport, 6. forduló
Budapest Honvéd-MFA–PAFC
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 12:00

OTP Bank Liga, 10. forduló
Budapest Honvéd FC–Mezőkövesd Zsóry FC
Bozsik Aréna, 19:30

2022. október 9., vasárnap

NB III, Közép csoport, 12. forduló
Budapest Honvéd II–ESMTK
Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, 11:00

NB II, nők, Keleti csoport, 7. forduló
Budapest Honvéd–DVSC-DEAC
Tichy Lajos Sportközpont, 15:00

10/03/2022, 01:11 PMAcademy

Related news

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy

Five of our players called up to the U18 national team

Five of our players called up to the U18 national team

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga, and Milán Balaskó will represent our club in the upcoming youth national team program.

10/24/2026 | Academy