Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Segíteni a csapatot

Segíteni a csapatot

Club

Published: 05/10/2024, 07:17 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Szerződést hosszabbítottunk saját nevelésű középpályásunkkal, Nyitrai Bencével

Az őszi szezonban debütált az első csapatunkban Nyitrai Bence, a 20 esztendős védekező középpályás az idényben 17 NB II-es, 1 Magyar Kupa és 6 NB III-as találkozón lépett pályára, bizonyítva, hogy hasznos tagja a Honvédnak, s ez így lehet a jövőben is, hiszen klubunk szerződést hosszabbított a saját nevelésű futballistával.

„Nyitrai Bence az elmúlt években több poszton is lehetőséget kapott, de a mostani szezonban egyértelműen megtaláltuk azt a szerepkört, amelyben a leghasznosabb tud lenni. Lehet, hogy nem övé a leglátványosabb poszt, de játékával sokat segít a társaknak. Ez az idény arról is szólt, hogy lássuk, kik azok, akik bizonyítják, helyük van a csapatban és velünk tartanak a folytatásban is, Bence pedig bizonyította, alkalmas erre. Az ő példája is mutatja, hogy az első csapat kapuja mindenki számára nyitva áll, aki maximálisan odateszi magát, annak helye van a keretben“ – mondta ügyvezetőnk, Kun Gergely.

Nyitrai Bence Halásztelken kezdte a pályafutását és majd’ tíz esztendővel ezelőtt, 2014. augusztusában érkezett a Magyar Futball Akadémiára. 17 évesen mutatkozott be a második együttesben, aztán Siófokon kóstolt bele az NB II-es bajnokságba, ahol 20 találkozón lépett pályára, most pedig már az első csapatunkat erősíti.

„Jó visszajelzés számomra, hogy a vezetőség hosszú távon számít rám, itt töltöttem a gyermekkorom, egyértelmű volt számomra, hogy itt szeretnék felnőttként is játszani – mondta Nyitrai Bence. – Aki ebben a közegben nő fel, annak mindenképpen az lebeg a szeme előtt, hogy debütáljon az első csapatban és minél több játéklehetőséghez jusson. Jól érzem magam a Honvédnál, adott minden a fejlődésemhez, amikor visszatértem Siófokról, akkor is azt beszéltük a családommal, a barátaimmal, hogy jó itt lenni, sokat segít a családias légkör. Mindent meg fogok tenni a következő szezonban is, hogy minél eredményesebb legyen a csapat, sajnos a mostani idényünk nem úgy sikerült, ahogy a szurkolók és mi is szerettük volna, de azért dolgozunk, hogy az előttünk álló idényben jobban teljesítsünk.“

05/10/2024, 07:17 PMClub

Related news

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club

Farewell to the Hungarian Cup

Farewell to the Hungarian Cup

In the 4th round of the MOL Hungarian Cup, we suffered a 3–1 defeat away to Gyirmót FC Győr, bowing out of the competition.

10/27/2026 | Club

Visiting the NB II title contenders – Gyirmót next in line

Visiting the NB II title contenders – Gyirmót next in line

Key information and match facts – everything you need to know ahead of the clash with Gyirmót FC Győr.

10/27/2026 | Club