Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Segített a rendszeres játék

Segített a rendszeres játék

Club

Published: 06/25/2021, 05:20 PMReading time: 2 min

A fejlődése szempontjából hasznos volt az ajkai időszak Kovács Nikolasznak

Stratégiai partnercsapatunk, az NB II-es Ajka ellen indítja a nyári felkészülési mérkőzések sorozatát a Budapest Honvéd FC, játékosaink közül pedig Kovács Nikolasz ismerheti legjobban a szombati riválist, hiszen a 22 esztendős jobbhátvéd a Veszprém megyei együttesnél töltötte az elmúlt másfél szezont.

„Nagyon élveztem az ajkai időszakot, jól éreztem magam a csapatnál. Remek volt az összhang, amit mutat a legutóbbi idény eredménye is, hiszen az ötödik helyet szereztük meg, sőt az utolsó fordulóban még a negyedikre is volt esélyünk, és bár kikaptunk, így is az Ajka történelmének legjobb eredményét értük el – kezdte Kovács Nikolasz. – Egymásért küzdöttünk, nem ismertünk elveszett labdát, remek hangulat volt az edzéseken is, rendszeresen kisebb-nagyobb csoportokban mentünk el kajálni, kávézni, nagyon jó közösség alakult ki. Ha valaki hibázott, akkor kisegítettük, biztattuk a másikat, és a vezetők is biztosítottak minden szükséges körülményt.”

Az Ajka történelmi szezonjában nemcsak a 22 mérkőzésen (mindegyiken kezdőként!) szereplő Kovács Nikolasz játszott fontos szerepet, hanem Soltész Dominik is, aki 24 találkozón hét gólt és négy gólpasszt jegyzett, s kimondhatjuk, mindketten jobb játékosokká váltak a csapatnál töltött időszakban. Soltész Dominik például az ajkai teljesítményének is köszönheti, hogy az NB I-es újonc DVSC kölcsönjátékosa lesz a következő idényben, s amíg a Honvédnál nem biztos, hogy elegendő játéklehetőséghez jutott volna, remélhetőleg, a Lokinál fontos csapattag lesz, ami szintén hozzájárul az előrelépéséhez.

„Minden fiatal játékosnak jót tehet az NB II-es szereplés, az Ajka pedig ugyanúgy jó választás, mint mondjuk egy fővárosi klub, vagy egy nagy múltú vidéki együttes. Sőt, abból a szempontból talán még jobb Ajka, hogy mivel kisebb városról van szó, csak a futballra tudsz koncentrálni, sokkal hamarabb megismernek, elfogadnak a szurkolók – folytatta Kovács Nikolasz. – Voltak honvédos csapattársaim, de a többiekkel ugyanúgy jóban voltam, nem számított, hogy valaki kispesti, ajkai, vagy máshonnan érkezett, tényleg remek egységet alkottunk.”

Kovács Nikolasz úgy véli, a fejlődése szempontjából fontos volt az ajkai időszak, a rendszeres játéklehetőség nagyon sokat számít, és bár az NB I-ben nagyobb az iram – ezt már az edzéseken is érzi –, a másodosztályban is vannak komoly élvonalbeli rutinnal bíró játékosok, adott esetben pedig őket is meg kellett állítani a jobbhátvédnek.

„Belecsaptunk a felkészülésbe, kemény edzéseken veszünk részt, sok futással, nagy iramban, alaposan elfáradunk a nap végére, de ez most így van rendjén – mondta Kovács Nikolasz. – Várom a szombati meccset, mert hasznos erőpróba lesz. Az Ajka kerete alakulóban van, több kölcsönjátékos visszatért a klubjához, másoknak még nem dőlt el a sorsuk, kíváncsi leszek rájuk, no meg persze magunkra is, szeretném, ha jól teljesítenénk. A csapat is, meg én is.”

06/25/2021, 05:20 PMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club