Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Siker a hajrában

Siker a hajrában

Academy

Published: 04/05/2022, 04:23 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Takács László tanítványai hazai pályán nyertek az MTK ellen

Az U16-os korosztályhoz hasonlóan (igaz, fordított pályaválasztással) az U17-esek is az MTK-val találkoztak és nyertek 2–1-re.

Az első félidőben nyomást helyeztek a vendégek a mieinkre, ennek ellenére Lajcsik Vencel találatával mégis a kispestiek szerezték meg a vezetést. Ezt követően riválisunk dolgozott ki inkább helyzeteket, azonban Gyetván Márk bravúrjainak köszönhetően nem tudott egyenlíteni az első 45 percben.

Takács László kettős cserét hajtott végre a szünetben, aminek köszönhetően feljavult a Honvéd-MFA játéka, viszont a 49. percben a kék-fehérek szereztek gólt. A mérkőzés hátralevő részében mindkét oldalon adódtak lehetőségek, azonban a hajrában Átrok Zalán lövése utat talált az ellenfél kapujába, így 2–1-es sikerrel zártuk a találkozót és továbbra is a második helyen állunk a tabellán három ponttal az FTC mögött.

U17-ES BAJNOKSÁG, A-CSOPORT, 5. FORDULÓ

BUDAPEST HONVÉD-MFA–MTK BUDAPEST 2–1 (1–0)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Bacsi N. (Fehérvári P., Topálszki Sz.)

G: Lajcsik (17.), Átrok (84.) ill. Majoros (49.)

Honvéd-MFA: Gyetván – Sebe, Bezzeg, László M., Tóth L. (Kis K., 82.), Nagy D., Savshak (Vojtko, a szünetben), Braun (Átrok, a szünetben), Tóth M. (Knolmár, 72.), Mihály B., Lajcsik

Vezetőedző: Takács László

Takács László: – Magas ritmusban kezdődött a mérkőzés, nagy nyomást helyezett ránk az MTK, nehezen tudtuk megtartani a labdát, nem igazán működött az, amit elterveztünk. Egy szépen végig vitt támadásból azonban mi szereztük meg a vezetést. Ezután több kapusbravúrra is szükségünk volt, hogy megtartsuk az előnyünket. A második félidőre változtattunk, feljavult a játékunk, amit a bekapott gól sem befolyásolt. Voltak lehetőségek mindkét csapat előtt, hogy megnyerje a meccset, ez végül nekünk sikerült a találkozó végén egy jól eltalált átlövésből.

04/05/2022, 04:23 PMAcademy

Related news

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy

Five of our players called up to the U18 national team

Five of our players called up to the U18 national team

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga, and Milán Balaskó will represent our club in the upcoming youth national team program.

10/24/2026 | Academy