Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Sikeres rajt

Sikeres rajt

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 2 min

Öregfiúkcsapatunk továbbra is vezeti a bajnokságot

Csaknem 3 hónapos szünet után folytatódott az Öregfiúk bajnoksága. A Honvéd BK az élről várhatta a folytatást, egy-egy pont előnnyel a második Ferencváros és a harmadik MTK előtt – a riválisok hétfőn játszottak, mindketten győzelemmel rajtoltak, az FTC 7-1-re, az MTK 12-0-ra nyert.

A mieinknél Bárányos Zsolt hosszú eltiltása után újra csatasorba állt, pontosabban állhatott volna, de balszerencséjére a bemelegítésnél megsérült. Két új játékost is igazoltunk, Földesi Jánost és Pisont Istvánt, előbbi már be is mutatkozott a csapatban.

A Honvéd úgy kezdett, ahogy egy bajnokaspiránshoz illik, támadólag lépett fel, beszorította ellenfelét. A vendégek láthatólag kontratámadásokra rendezkedtek be, olykor a büntetőterületen belül 8-9 miklósi játékos is tolongott. Nyomasztó fölényben játszottunk, ennek ellenére majdnem megtréfált bennünket a zöld-fehérben játszó rivális, de szerencsére Plókai éber volt és lábbal hárított. A 16. percben remek támadást vezettek a mieink, amelynek végén Trembulyák szerezhette volna meg a vezetést, de 13 méterre a kaputól ellökték, a játékvezető azonban nem észlelt szabálytalanságot és továbbot intett.

A 22. percben megszereztük a vezetést. Szamosi Tamás remek labdával hozta helyzetbe Trembulyákot, aki egy szép csellel „leültette” a kapust, elhúzta mellette a labdát és négy méterről az üres kapuba gurított, 1–0. Alig telt el két perc, Trembulyák újabb gólt szerezhetett volna, de ezúttal célt tévesztett a labdája. Sokan attól féltek, hogy a ritka vendég akciók között Plókai elszundikál a kapuba, de a 26. percben kapusunk éberségét bizonyítva újra lábbal hárította a vendégek próbálkozását. Két perc múlva a nagy kedvvel játszó Szamosi Tamás a Bábiktól kapott labdát 14 méterről bombázta a bal felső sarokba, 2–0.

A második félidőben az újonnan igazolt Földesi János folytatta a játékot Máj Zoltán helyett, és alig kezdődött el a második játékrész, amikor a Honvéd növelte előnyét. Tóth Csaba cselezgetett a büntetőterületen belül és csak szabálytalanul tudták szerelni, a tizenegyest a „sértett” magabiztosan lőtte a hálóba, 3–0. Az 56. percben szilveszteri bakiparádéba illő gólt láthattunk, a vendégek hálóőre a kapuját messze elhagyva akart tisztázni Tóth Csaba elől, de lyukat rúgott, támadónk köszönte a lehetőséget és néhány lépés után az üresen hagyott kapuba gurította a labdát, 4–0. Két perc múlva Trembulyák látványos emelését tapsolta meg a közönség, a csatár sajnos néhány centit tévedett. Az 59. percben a vendégek kapufáig jutottak, jelezve, hogy nem mondtak le a góllövésről. A 60. percben Szamosi beadásába lépett bele szerencsétlenül az egyik vendégvédő, a labda pedig a jobb sarokban kötött ki, 5–0. A 63. percben Földesi perdítése a jobbkapufát érintve hagyta el a játékteret. A 69. percben Cserna révén a szigetszentmiklósiak megszerezték a becsületgóljukat. A 75. percben Szamosi Tamás remek labdával szöktette Trembulyákot, aki 12 méterről lőtt a kapu jobb oldalába, 6–1.

Mindhárom bajnokaspiráns győzelemmel kezdett tehát, így a tabella élmezőnye nem változott. Csapatunk legközelebb, március 16-án hétfőn 19:00 órától a negyedik helyen álló Pénzügyőr Pasaréti úti otthonában lép pályára.


ÖREGFIÚK-BAJNOKSÁG, 22. FORDULÓ

Honvéd Kispest BK–Szigetszentmiklós 6–1 (2–0)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

Vezette: Lantos Tamás

Gólszerző: Trembulyák (22., 75.), Szamosi (28., 64.), Tóth Cs. (44., 56.), ill. Cserna (69.)

Honvéd: Plókai – Bábik, Hungler, Budovinszky, Máj (Földesi, a szünetben) – Erdei, Zana, Sinkó, Szamosi T. – Tóth Cs., Trembulyák.

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club