Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Sikeres visszatérésben bízik

Sikeres visszatérésben bízik

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 1 min

Hosszú kihagyás után újra a társakkal készül Szabó Alex

Közel másfél hónap telt el utolsó pályára lépése után Szabó Alexnek, aki az elmúlt másfél hétben már újra a csapattal gyakorolhat, s teljes erőbedobással készül az NB III-as bajnokság következő, Újpest II elleni megméretésére.

„Korábban is végeztem már egyéni munkát, hogy ne kelljen úgymond a nulláról újrakezdenem – árulta el Szabó Alex, aki kiemelte, jól érzi magát, s nagyon várja, hogy újra pályára léphessen a többiekkel, amit reményei szerint Honvéd-sikerrel ünnepelne meg. – Kell még azért külön tréningeznem a csapatedzéseken túl is, folyamatosan végzek futómunkát és a technikai dolgoknak is vissza kell még jönnie, de szép lassan újra utolérem magam. Ez a kihagyás csak még motiváltabbá tett, hogy elérjem a céljaimat. Szeretnék lépésről lépésre előrébb jutni és minél hamarabb bemutatkozni az első osztályban is. Ezért is szeretnék bizonyítani a pályán, hiszen minden ott dől el.”

A 18 éves védő már a korábbi szezonokban is bemutatkozhatott az NB III-as bajnokságban, nyártól pedig állandó tagja lett a Honvéd második csapatának. Akadémistánk elmondta, az első mérkőzéseken még igencsak érezhető volt az utánpótlás- és a felnőttfutball közti különbség, ám szerinte egyre inkább kezdenek felnőni a feladathoz, s bízik benne, hogy ez az eredményekben is megmutatkozik majd.

„Mindenféleképpen győzni megyünk Csepelre is – mondta Szabó Alex az előttük álló feladatról. – Egy fiatal, agresszív ellenfélre számítok az Újpesttel szemben, de bízom benne, hogy a mi focink dominál majd, hogy meg tudjuk mutatni, mi akarjuk jobban a győzelmet, akkor pedig ez az eredményen is meglátszódik majd.”

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 13. FORDULÓ

Újpest FC II–Budapest Honvéd FC II

Október 10., szombat, 11:00

Csepel

V: Juhász Dávid (Molnár I., Jászberényi Marcell)

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club