Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Sikerrel zárták az idényt

Sikerrel zárták az idényt

Academy

Published: 05/27/2022, 08:15 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Kétgólos különbséggel nyert U19-es együttesünk az utolsó fordulóban

Mindössze két hét telt el azóta, hogy először találkozott tavasszal a Honvéd-MFA és a PAFC az U19-es korosztályban, akkor egy elhalasztott mérkőzést kellett pótolni, most azonban a bajnokság utolsó fordulójának a meccsét hozták előrébb pár nappal. A mieinknek a helyezés alapján már nem volt nagyobb tétje a találkozónak, viszont a győzni akarás és a bizonyítási vágy benne volt a játékosokban.

Ennek megfelelően szinte az első perctől kezdve a kispestiek domináltak, az első említésre méltó esemény azonban nem egy gól, hanem egy sérülés volt, Nagy Zoltánt kellett lecserélni a 28. percben. Tizenhárom perccel később Zsigmond Rajmund találatával már nálunk volt az előny, amit a szünetig meg is tartottunk.

A második félidőben sokáig úgy tűnt, hogy marad az egygólos különbség a két csapat között, de a 81. percben egalizáltak a felcsútiak. Sokáig nem örülhettek viszont az egyenlítésnek, hiszen két perccel később Ulbert Renátó volt eredményes. A mérkőzés hosszabbítása sem telt eseménytelenül, előbb Krajcsovics Ábelt a 91. percben kiállította a játékvezető, majd a 94. percben Szabó Bence tizenegyesből vette be az ellenfél kapuját, így 3–1-re győztek a mieink.

Pinezits Máté tanítványainak végleges helyezése a tabellán függ a Vasas hétvégi meccsétől, ha nyernek az angyalföldiek, akkor a hetedik, minden más esetben a hatodik helyen végeznek a kispestiek.

U19-ES BAJNOKSÁG, A-CSOPORT, 14. FORDULÓ

PUSKÁS AKADÉMIA FC–BUDAPEST HONVÉD-MFA 1–3 (0–1)

Felcsút, Pancho Aréna

V: Czagány Z. (Horváth T., Deutschmann Á.)

G: Nahirnij (81.) ill. Zsigmond (41.), Ulbert (83.), Szabó B. (90+4. – tizenegyesből)

K: Krajcsovics (90+1.)

Honvéd-MFA: Schrankó – Zsigmond, Tarcson (Fehér B., 76.), Simon B. (Ulbert, 60.), Pilter, Nagy Z. (Gera, 28.), Átrok (Szabó B., 60.), Varga G., Morvai, Pintér M. (Polák, 60.), Krajcsovics

Vezetőedző: Pinezits Máté

Pinezits Máté: – A szezon utolsó összecsapása többről szólt nekünk, mint egy bajnoki mérkőzés. Bizonyították a srácok, hogy mindent, amit az elmúlt hónapokban csináltak, azt jól, megalkuvás nélkül és hittel tették. A idény során volt olyan alkalmak, amikor életre szóló leckét kaptak, de jelentem: megtanulták! A szerdai meccs ennek az időszaknak a vizsgamunkája volt, ahol nemcsak futballistaként, de emberként is egytől egyig jelesre vizsgáztak. Mondtuk már a stábbal, hogy büszkék vagyunk rájuk, most többről van szó: köszönjük, élmény volt!

05/27/2022, 08:15 PMAcademy

Related news

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy

Five of our players called up to the U18 national team

Five of our players called up to the U18 national team

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga, and Milán Balaskó will represent our club in the upcoming youth national team program.

10/24/2026 | Academy