Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Simon Miklós távozik

Simon Miklós távozik

Club

Published: 01/16/2023, 08:09 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Közös megegyezéssel bontottunk szerződést a szakemberrel

Távozik posztjáról a Magyar Futball Akadémia szakmai igazgatója, miután klubunk közös megegyezéssel szerződést bontott Simon Miklóssal.

A szakember 2008 telén érkezett a Budapest Honvédhoz, a Magyar Futball Akadémiára, dolgozott az összes korosztályos együttessel, majd volt a második csapat vezetőedzője, az első csapat segédedzője (Marco Rossi munkáját is segítette). Az első csapatot négy NB I-es és egy Ligakupa-mérkőzésen vezetőedzőként is irányította, míg 2020 októberétől mostanáig szakmai igazgatóként segítette a Magyar Futball Akadémiát.

Nála mutatkozott be az NB I-ben Botka Endre, de az MFA további válogatott tehetségei, Baráth Botond, Gazdag Dániel, Holender Filip és Vécsei Bálint is megfordultak a keze alatt, gyakorlatilag az akadémiánk összes, későbbi élvonalbeli labdarúgójával dolgozott együtt.

Simon Miklós nyert Puskás-Suzuki-kupát, korosztályos bajnoki címeket, az U19-es együttessel pedig nemcsak aranyérmes lett, hanem az ifjúsági Bajnokok Ligájában is vezette a gárdát.

A 155 NB III-as bajnokin edzősködő szakember a Honvédnál töltött időszaka alatt, a klub támogatása mellett végezte el a különböző edzői képzéseket, tanulmányai során az UEFA pro-licencet is megszerezte, közben pedig Németh Antal segítőjeként a korosztályos válogatott mellett is dolgozhatott.

Simon Miklós a fontos szerepet játszott a 2020 nyarán indult Felnőttprogramban, amelynek köszönhetően az NB III-as második csapatban adtunk lehetőséget a legtehetségesebb akadémistáinknak. Ebben az időszakban pedig az NB III-ban mutatkozhattak be a fiatalok (sőt, azóta többen az NB I-ben is lehetőséget kaptak), hanem jelentősen nőtt a korosztályos válogatott játékosaink száma, az elmúlt két évben az MFA adta a legtöbb utánpótlás-válogatott futballistát. Ráadásul a sokra hivatott játékosok mellett a fiatal edzők is lehetőséghez jutottak nála a Magyar Futball Akadémián, ami a saját, belső edzőképzésünket is előrevitte.

Simon Miklósnak köszönjük, amit a Honvédért tett, további pályafutásához sok sikert kívánunk!

01/16/2023, 08:09 PMClub

Related news

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club