Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Sokat számítnak a sikerek

Sokat számítnak a sikerek

Matches

Published: 07/16/2022, 10:28 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Második kapott gól nélküli meccsünket játszottuk

A Lendava elleni 4–0-s sikert követően a szintén szlovén Rudar Velenjével szemben 3–0-ra győztünk, így kapott gól nélkül megnyert meccsekkel foglaltuk keretbe a Szlovéniában játszott négy találkozónkat.

„A felkészülés során nem mindig az eredmény a legfontosabb, de azért tegyük hozzá, igenis sokat számítanak a sikerek, ezért is örülök ennek a győzelemnek – hangsúlyozta Tam Courts vezetőedző. – Tetszett, hogy sok helyzetet alakítottunk ki, ráadásul ismét nullára hoztunk egy meccset, ami szintén örömmel tölt el, összességében jó lehetőség volt számunkra ez a két hét, sokat segített a munkában, hogy itt lehettünk. Természetesen kell még a frissesség, kell még az energia a hátralevő két hétben, és ezen dolgozunk majd otthon, Kispesten. A játékosok most kapnak pár nap pihenőt, amit a családjukkal tölthetnek, aztán a jövő héten folytatjuk a munkát, készülünk a szezonra, nagyon várom, hogy a Bozsik Arénában, a szurkolóink előtt futballozhassunk.“

07/16/2022, 10:28 PMMatches

Related news

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Our women's team earned a 4–1 victory at the Bozsik Arena in their fourth pre-season match.

07/27/2026 | Matches