Hétfőn érkezett haza a tokiói olimpiáról a magyar küldöttség legnagyobb csoportja, soraiban több (arany)érmes sportolóval, akik között megtaláljuk a Honvéd kiválóságait is: a Budapesti Honvéd Sportegyesület 33 év után a legjobb ötkarikás teljesítményét nyújtotta: 3 arany- 4 ezüst- és 1 bronzérem lett a BHSE mérlege. A kiutazott 12 honvédos sportolóból 8 pontszerző helyen végzett, s közülük került ki a magyar küldöttség legeredményesebb férfi és női sportolója is: Milák Kristóf, valamint Csipes Tamara. Összegyűjtöttük a vasárnap zárult ötkarikás játékok eredményeit, természetesen a Honvéd szemszögéből.
Atlétika
Csupán három pozícióval maradt le a 3000m akadályfutás döntőjéről Tóth Lili Anna, aki 10 másodpercet javítva egyéni csúcsán, 9:30.96-tal ért célba és összesítésben a 18. helyet szerezte meg Tokióban. Remek teljesítményt nyújtott Venyercsán Bence is, aki az 50 km gyaloglás versenyszámában 3:59:05 óra alatt teljesítette az embert próbáló távot, s ezzel a 20. helyen zárt.
Birkózás – arany- és ezüstérem
Duplán ünnepelhetett a Lőrincz család, hiszen Tamás és Viktor is éremmel tért haza Tokióból! Pályafutása utolsó mérkőzésén Lőrincz Tamás a 77kg fináléjában legyőzte a kirgiz Akzol Mahmudovot, így olimpiai bajnokként búcsúzhatott a tatamitól! Testvére után Lőrincz Viktor is a döntőig menetelt a 87 kg-osok között, ott azonban alulmaradt a riói ezüstérmes, kétszeres világbajnok ukrán Zhan Beleniuktól, így végül a dobogó második fokára állhatott fel!
Judo
Karakas Hedvig számára nem úgy alakult a verseny, ahogyan azt eltervezte, miután az első körben vazarival kikapott lengyel riválisától.
Kajak-kenu – arany- és ezüstérem, 4. hely
Épp, hogy lecsúszott a bronzéremről a Csipes Tamara, Medveczky Erika duó, a honvédos páros a 4., pontszerző helyen zárta a K2 500m döntőjét. Csipes Tamara azonban kétszer is felállhatott a dobogóra Tokióban: élete első felnőtt K1 500 méterén az új-zélandi Lisa Carrington mögött a második helyen érkezett célba, míg a női négyes tagjaként (amelyet Csipes mellett Kozák Danuta, Kárász Anna és Bodonyi Dóra alkotott) kiváló versenyzéssel megvédte olimpiai bajnoki címét. Ezzel Csipes Tamara lett a magyar mezőny legeredményesebb sportolónője Tokióban!
Öttusa – 6. hely
A Honvéd 37 esztendős öttusázója, Marosi Ádám a pontszerző, 6. helyen zárta a tokiói olimpiát, a helyezésével pedig abszolút elégedett volt a korábban olimpiai bronzéremig jutó versenyző.
Úszás – arany- és ezüstérem, 5. hely
Milák Kristóf a magyar csapat legeredményesebb férfi sportolójaként zárta az ötkarikás játékokat, miután egy arany- és egy ezüstéremmel, valamint egy 5. hellyel tért haza Tokióból. A férfi gyorsváltó tagjaként új országos csúccsal, 3:11.06-os idővel zárt ötödikként Szabó Szebasztián, Bohus Richárd és Németh Nándor társaként. A 100m pillangó döntőjében új Európa-csúcsot úszva, 49.68-cal lett ezüstérmes, míg a 200m pillangó felejthetetlen fináléjában 1:51.25-tel lett a szám első magyar olimpiai bajnoka!
Vívás – ezüstérem, 7. hely
Bár egyéniben az első körben búcsúzott Kondricz Kata, miután vereséget szenvedett a 2018-as világbajnok olasz Volpi ellen, csapatban a 7. helyet szerezte meg a Kreiss Fanni, Pásztor Flóra, Mohamed Aida összeállítású női tőrválogatottal.
Siklósi Gergely egészen a döntőig menetelt férfi párbajtőrben, ahol azonban a francia Romain Cannone 15-10-re jobbnak bizonyult nála, a Honvéd 23 éves sportolója azonban első olimpiájáról így is ezüstéremmel térhetett haza!
Vízilabda – bronzérem
Miután vereséget szenvedett a görögöktől, Spanyolországgal harcolt a 3. helyért a magyar férfi vízilabda válogatott, soraiban Hosnyánszky Norberttel, a bronzcsata pedig a magyarok 9–5-ös győzelmével zárult!
(Forrás: Budapesti Honvéd Sportegyesület)





