Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Szép megoldások

Szép megoldások

Matches

Published: 01/07/2023, 05:06 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

„Láttam a srácokon, hogy bizonyítani akarnak, megmutatni, mire képesek“

2–1-es győzelmet aratott csapatunk az NK Osijekkel vívott felkészülési mérkőzésen, amely után Dean Klafuricot kértük a találkozó értékelésére.

„Elégedettek lehetünk azzal, ahogy teljesítettünk – kezdte csapatunk vezetőedzője. – Főleg annak tükrében, hogy az elmúlt időszakban végeztünk néhány módosítást a védekezésünkön, pontosítottunk egy-két dolgot, amelyeket jól hajtottunk végre a pályán, különösen az első félidőben, de igazából az egész meccset tekintve elégedett lehetek. A védőjáték mellett tetszett, hogy támadásban több szép megoldást is bemutatott a csapat, jó volt a hozzáállás, próbáltuk végrehajtani azt, amit előzetesen megbeszéltük. Láttam a srácokon, hogy bizonyítani akarnak, megmutatni, mire képesek, ez az az út, amin mennünk kell tovább.“

Szakvezetőnk korábban elmondta, örömmel érkezett Umagba, hiszen szép emlékek kötik a tengerparti városhoz, s hozzátette, rendkívül boldog és hálás azért, hogy a csapat el tudott utazni az edzőtáborba, ahol remek körülmények fogadták a mieinket.

„A következő napokban az edzéseken igyekszünk minél tovább javítani a játékunkat, jövő pénteken pedig következhet az újabb megméretés, a Rijeka elleni dupla mérkőzés. A terveink szerint akkor már mindenki 90 perces, azaz teljes meccses terhelést kap majd. Az Osijek után ismét egy erős horvát csapat vár ránk, szeretnénk hasonlóan teljesíteni. És persze az se baj, ha az eredmény is hasonló lesz. Napról napra kell javulnunk, fejlődnünk, ez a célunk“ – tette hozzá határozott mosollyal Dean Klafuric.

01/07/2023, 05:06 PMMatches

Related news

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Our women's team earned a 4–1 victory at the Bozsik Arena in their fourth pre-season match.

07/27/2026 | Matches