Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Szeretett volna bizonyítani

Szeretett volna bizonyítani

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 2 min

Gazdag Dániel egészséges és úgy akar teljesíteni, hogy legközelebb is számítson rá a kapitány

Bár hárman is meghívót kaptak, végül kispesti játékosok nélkül lép pályára a következő hétvégén a Nemzetek Ligájában a magyar válogatott: Baráth Botond és Tamás Krisztián sérülés miatt esett ki a sorból, míg Gazdag Dániel esetében a nemzeti csapat egészségügyi stábja döntött végül úgy, hogy elővigyázatosságból (szerdán a Honvéd bő keretében két koronavírusos fertőzést regisztráltunk, a játékosokat elkülönítettük és tünetmentesek, a többiek tesztje pedig negatív lett!) ezúttal eltekintenek a Honvéd-játékosok szereplésétől.

„Fizikailag teljesen jól vagyok, lelkileg nem annyira, rosszul érintett a hír. Mindig nagy megtiszteltetés, ha számít rám a szövetségi kapitány, most is örömmel csatlakoztam volna a válogatotthoz, ezért szomorú vagyok, hiszen úgy készültem, hogy jövő héten bizonyíthatok ismét a nemzeti csapatban – mondta Gazdag Dániel, klubunk válogatott középpályása, akinek a legutóbbi tesztje is negatív eredményt hozott. – Szerencsére eddig az összes tesztem negatív volt, aminek örülök, szóval nem emiatt maradok le a válogatott programjáról, hanem elővigyázatosságból kellett meghoznia ezt a döntést a szövetségnek. A Honvéd szempontjából annyi az előnye ennek, hogy plusz egy hetet készülhetünk együtt, de úgy gondolom, mindenki boldogabb lett volna, ha minél több kispesti futballista szerepel a válogatottban.”

A döntés a Honvéd 2017-es bajnokcsapatát vezető Marco Rossi – és az orvosi stáb – számára sem lehetett könnyű, hogy végül eltekintenek Gazdag Dániel szereplésétől, de úgy ítélték meg, hogy ebben a helyzetben a lehető legminimálisabbra kell csökkenteni annak a lehetőségét, hogy esetleg a válogatott ne léphessen pályára pénteken, majd vasárnap.

„Bízom benne, hogy a következő összetartáson már újra ott lehetek, azon leszek, hogy továbbra is úgy teljesítsek, hogy számítson rám a kapitány – hangsúlyozta Gazdag Dániel, aki társaival együtt már a vasárnapi, Kisvárda elleni bajnokira készül. – Csütörtökön 120 percet játszottunk a Turku ellen, ez nem a legideálisabb felkészülés vasárnapra, ettől függetlenül azonban semmire sem lehet kifogás a kupameccs. Szeretnénk a bajnokságban begyűjteni az első győzelmünket és megtenni az első lépést a céljaink felé. Ha azt csináljuk a pályán, amire készülünk, amit terveztünk, ha úgy futballozunk, ahogyan tudunk, akkor megnyerhetjük a vasárnapi meccset!”

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club