Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„Szervezettek voltunk“

„Szervezettek voltunk“

Matches

Published: 07/09/2022, 11:07 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Érezhető volt a fáradtság a csapaton az elmúlt időszak kemény munkája után

Küzdelmes mérkőzésen van túl a Budapest Honvéd FC, csapatunk 1–0-s vereséget szenvedett a horvát Varazdin elleni felkészülés találkozón.

„Tudtuk már korábban, hogy ők néhány felkészülési meccsel előrébb járnak nálunk, van már négy mérkőzés a hátuk mögött, míg mi csak a második találkozónkat játszottuk, a játékosok lábában pedig érezhető volt a fáradtság, hiszen nagyon megdolgoztattuk őket az elmúlt időszakban – kezdte az értékelését Tam Courts. – Nekünk volt több lehetőségünk, miközben nyolc akadémista volt a pályán, és összességében nagyon jó focit láttunk, az egyetlen dolog, ami hiányzott, az a gól. De hát erről szól a felkészülés, mindig csalódás persze a verség, de nagyon sok volt a pozitívum is ebben a meccsben, Az első félidőben szervezettek voltunk, nyomás alatt higgadtak tudtunk maradni, jól hoztuk ki a labdákat, míg a második felvonásban több remek kombinációt is láttam a srácoktól, de ahogy mondtam, a gól hiányzott most a futballunkból.“

07/09/2022, 11:07 PMMatches

Related news

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Our women's team earned a 4–1 victory at the Bozsik Arena in their fourth pre-season match.

07/27/2026 | Matches