Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Szervezetten, csapatként futballozva

Szervezetten, csapatként futballozva

Matches

Published: 09/30/2022, 04:14 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Tartalmasan töltötte a tétmeccsmentes időszakot a Honvéd együttese

Bár tétmérkőzést nem játszott, így is tartalmas időszakot tudhat maga mögött csapatunk, amely az OTP Bank Ligában legutóbb a Kecskeméttel ikszelt, majd a MOL Magyar Kupában Dorogon jutott tovább, a válogatott szünetben pedig a Topolyával vívott felkészülési mérkőzés mellett jutott idő az edzésekre és a regenerációra, hogy aztán újult erővel folytassuk a szezont.

„Pozitív élménnyel zártuk a legutóbbi tétmeccsünket, a kupában jó teljesítménnyel mentünk tovább, az előző héten pedig kihasználtuk az időt arra, hogy gyakoroljunk. A felkészülési mérkőzésen többen lehetőséget kaptak, akik eddig kevesebbet voltak a pályán, a héten pedig már a Debrecen elleni találkozóra készültünk. A válogatottnál szereplő játékosaink jó állapotban tértek vissza, csütörtökön már teljes kerettel tudunk edzeni – mondta Tam Courts vezetőedző. – A kupameccs után oda kellett figyelni arra, hogy mindenkinél a neki megfelelő módon osszuk el a terhelés, a regeneráció és a pihenés arányát. Fizikai teszteteket is végeztünk, hogy lássuk, milyen állapotban vannak a srácok, akik ebben az időszakban is eltökélten dolgoztak, a héten pedig már a szokásos ritmusban készültünk. A Debrecen kemény ellenfél lesz, hazai pályán még veretlen a szezonban, de a célunk a három pont megszerzése.“

A Honvéd mellett vezetőedzőnk a válogatottakat is figyelemmel követte, hiszen több játékosunk is érdekelt volt a nemzeti csapatnál (Albi Doka sérülését követően már ott volt az albánok keretében, de még nem lépett pályára). Tam Courts hétfőn a Magyarország–Olaszország Nemzetek Ligája-találkozón és a keddi, a Bozsik Arénában rendezett Magyarország–Litvánia U21-es meccsen is ott volt. Szakvezetőnk kiemelte, a Puskás Arénában fantasztikus hangulat uralkodott, öröm volt látni, hogy Szappanos Péter is részese lehetett a magyar válogatott menetelésének. Ami pedig a fiatalokat illeti, remek élménnyel gazdagodhattak, a nemzeti csapatban való szereplés fontos tapasztalatszerzés, ami szintén segíti a fejlődésüket.

„A válogatott mérkőzések után most már teljes gőzzel a Honvédra kell fókuszálni, fontos, hogy az előttünk álló kihívásokra koncentráljunk – hangsúlyozta Tam Courts. – Továbbra is szervezetten, csapatként kell futballoznunk az elsőtől az utolsó pillanatig, és a jó védekezés megtartása mellett a támadásokra kell még nagyobb fókuszt helyeznünk. Képesek vagyunk arra, hogy bárkivel felvegyük a versenyt a bajnokságban, több mérkőzésen is csak az utolsó passzon, egy-egy döntésen múlott az, hogy nem tudunk eredményesebbek lenni, ezen kell változtatni, ezeket a szituációkat még jobban megoldani, hogy magasabb százalékban értékesítsük a helyzeteinket.“

09/30/2022, 04:14 PMMatches

Related news

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Our women's team earned a 4–1 victory at the Bozsik Arena in their fourth pre-season match.

07/27/2026 | Matches