Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Szomorú alkalom

Szomorú alkalom

Matches

Published: 10/24/2021, 08:37 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Hiába az emberelőny, vereséget szenvedtünk a Mezőkövesd ellen a Bozsik Arénában

Nem erre készültünk. És akkor még finoman fogalmaztunk, a bosszúság, a tehetetlen düh szavai ugyanis nem feltétlenül lennének szalonképesek.
Ünnepélyes kulisszák között készülhettünk a Mezőkövesd ellen bajnokira, hiszen a találkozó előtt a Lipták Grundon ünnepelte a 30. születésnapját a Kispest-tábor (a sztárvendég a 2016/2017-es bajnokcsapat edzője, a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi volt), a szünetben adtuk át a Puskás Ferenc Alapítvány díjait (Farkas Tibor, posztumusz Isa Gábor, László Dávid és Bocskay Bertalan részesült az elismerésben), a lefújást követően pedig az Északi Kinyír lépett fel.Szóval minden adott volt egy vidám vasárnaphoz, sajnos azonban a Mezőkövesddel vívott bajnoki nem tudott a tejszínhab lenni a tortán.
A korábbi kispesti tréner, Supka Attila irányította vendégek ünneprontó módon már a hetedik percben megszerezték a vezetést Vojtus révén, igaz, ekkor még mondhattuk, hogy a most futó szezonban, ha nem is örömmel, de szereztünk már tapasztaltot abban, hogy hátrányból kelljen felállnunk. Ezt – mármint a talpra állást, a fordítást – segíthette volna, hogy a VAR segítségével a 16. perctől emberfórban futballozhattunk, azonban akárcsak a Fradi ellen, ezúttal sem tudtunk élni a létszámbeli előnnyel.
Ehhez persze az is hozzájárult, hogy Antal Botond kapus nyugodtan megváltoztathatta volna a nevét Antal Bravúrra, hiszen Tamás Krisztián fejesénél, Zinédine Machach, majd Zsótér Donát lövésénél is hatalmasat védett, aztán pedig Tamás Krisztián kapásból középre lőtt labdáját ütötte oldalra a levegőben úszva. Nagy elánnal támadott a csapat, igyekeztünk gyorsítani a játékot, fárasztani az ellenfelet, igaz, a kivitelezésbe időnként hiba csúszott, ilyenkor vezettek is több veszélyes kontrát a vendégek, jelezve ezzel, hogy még nagyobb koncentrációra van szükség. Elől és hátul egyaránt.
Az első félidőben nem sikerült az egyenlítés, a szünet után Horváth Ferenc hamar változtatott, előbb Eppel Mártont, majd Balogh Norbertet és a sérüléséből felépülő Nagy Dominikot küldte pályára az egyenlítés, sőt a győzelem reményében, és éppen az egyik cserejátékosunk (jelesül Nagy Dominik) adta a gólpasszt Nonónak. Spanyol középpályásunk a 69. percben egyenlített, volt még tehát idő, és még nagyobb sebességi fokozatra kapcsoltunk.
Antal Botond azonban továbbra is remekelt, Balogh lövését is hárította, Mezghrani kísérleténél a felső léc segítette ki, majd jött a 81. perc, amikor már tehetetlen volt: Balogh remek passzát lőtte a hálóba a kapufa segítségével Nenad Lukic.
Ezen a ponton már azt remélhettük, hogy megvan a meccs, emberelőnyben vagyunk, lélektanilag is sokat segíthet a fordítás, marad bő tíz perc, meg kell őrizni a vezetést, és minden rendben .Nos, nem volt rendben, sajnos hátul hibáztunk, a Mezőkövesd pedig lecsapott a lehetőségre, Madarász egyenlített, míg a hosszabbításban Cseri Tamás tizenegyesből megszerezte a győztes gólt.
Magunkat vertük meg, a szurkolók miatt pedig különösen fájó a vereség, viszont talán ezt is jelenti kispestinek lenni: történjék bármi, adódjon bármilyen nehézség a pályán, a Honvéd mindig képes talpra állni – erre a piros-feketében lakozó hitre és erőre van szükség a folytatásban!

OTP Bank Liga, 10. forduló
BUDAPEST HONVÉD FC–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 2–3 (0–1)
Bozsik Aréna, 3253 néző
V: Bognár Tamás (Szalai B., Király K.)
G: Nono (69.), Lukic (81.) ill. Vojtus (7.), Madarász (85.), Cseri (90+3. – tizenegyesből)
Kiállítva: Pillár (17.)
Honvéd: Szappanos – Mezghrani, Batik, Klemenz, Tamás K. – Hidi (Eppel, 56.), Pantelic, Nono – Zsótér (Nagy D., 65.), Lukic (Bőle, 87.), Machach (Balogh N., 65.)
Vezetőedző: Horváth Ferenc
Mezőkövesd: Antal – Vadnai (Calcan, 85.), Pillár, Kocsis G., Lakvekheliani – Cseke, Karnitski (Madarász, 85.)– Vojtus (Chrien, a szünetben), Cseri, Nagy D. (Szépe, 20.) – Jurina (Drazic, 62.)
Vezetőedző: Supka Attila


10/24/2021, 08:37 PMMatches

Related news

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Our women's team earned a 4–1 victory at the Bozsik Arena in their fourth pre-season match.

07/27/2026 | Matches