Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Támadóval erősítünk

Támadóval erősítünk

Club

Published: 08/11/2023, 08:15 PMReading time: 3 min
EmailFacebook

Egykori akadémistánk, Kundrák Norbert Kispesten folytatja pályafutását

A Budapest Honvéd csapatában folytatja pályafutását a korábbi U21-es válogatott Kundrák Norbert. A Magyar Futball Akadémián nevelkedő 24 éves támadó a Debrecen csapatától érkezik hozzánk. Kundi, szeretettel köszöntünk újra Kispesten, sok sikert kívánunk neked a Honvédnál!

HOSSZÚ TÁVON GONDOLKOZUNK
Kovács Nikolasz, Adorján Krisztián, Kálnoki-Kis Dávid, Haragos Viktor és Holman Dávid után Kundrák Norbert csapatunk hatodik nyári érkezője, a többiekhez hasonlóan olyan játékos, aki a pályán és az öltözőben is segítségére lehet a csapatnak. „Többször is téma volt már a csatárkérdés, akkor is azt mondtuk, hogy figyeljük a piacot és most Kundrák Norbert személyében támadót is igazoltunk az együttesbe – kezdte Kun Gergely, klubunk ügyvezetője. – Norbi Honvéd-nevelés és olyan labdarúgó, akiben megvan a potenciál. Nem csak az NB II-re építünk csapatot, hanem olyan együttest szeretnénk, amely feljutás esetén az első osztályban is erős garnitúra lehet, hosszú távra tervezünk és ezt az átigazolásoknál is szem előtt tartjuk.“

SZÍVVEL FUTBALLOZIK
„Hazatért egy gyermekünk, Kovács Niko kapcsán említettem ezt és most Kundrák Norbertre is igaz – jegyezte meg Fehér Péter szakmai igazgató. – Norbi egy ügyes, technikás játékos, olyan futballista, aki Nikóhoz hasonlóan a szívét, lelkét kiteszi a pályára, csatárként és szélsőként is bevethető, örülök, hogy nálunk folytatja pályafutását.“

#BESTFRIEND
Olvashatjuk a Kundrák Norbert első Instagram-bejegyzése alatt, melyen Kovács Nikolasszal látható. A nyolc éve tartó barátság a Magyar Futball Akadémia régi épületében köttetett és ezt a klubváltások sem törték meg, most pedig újra egy csapatban szerepelhetnek. „Itt ismerkedtünk meg az akadémián, Niko utánam érkezett Kispestre, akkor én már két éve a Honvéd játékosa voltam – mesélte Kundrák Norbert. –  Eleinte nem egy korosztályban szerepeltünk és akkor vált igazán szorossá a viszonyunk, amikor egy csapatba kerültünk. Amikor szóba került a visszatérés, megerősített a döntésben, beszéltünk a klub terveiről, mesélt az öltözői hangulatról is, arról a közösségről, ami elkezdett alakulni.“

SIKERES AKADÉMIAI ÉVEK
„Nagyon pozitívan gondolok vissza az akadémiai évekre, hiszen bajnokságot illetve, Puskás-Suzuki-kupát is nyertem. A gyerekkorom egyik legszebb időszakát töltöttem a klubnál, most több nevelőtanárral és edzővel újra találkozhattam. Aktív gyerek voltam, nem csodálom, hogy emlékeztek rám, de szeretném, ha nemcsak a múltam, hanem a jövőm is ennyire szép lenne” – mondta eltökélten Kundrák Norbert.

KAPOCS
Kundrák Norbert már 102 mérkőzésen lépett pályára az NB II-ben, 25-ön pedig az első osztályban, így 24 éves korára már jócskán szerzett tapasztalatot a hazai élfutballban, de tudja, hogy a pálya mellett az öltözőben is fontos szerep vár rá. „Én is azok közé tartozom, akik összeköthetik a rutinos játékosokat és a fiatal kerettagokat. Azért is fontos, hogy homogén társaság legyünk, mert egy csapat csak akkor lehet sikeres, ha mindenki egy irányba húz, széthúzással nem lehetünk eredményesek“ – hangsúlyozta Kundrák Norbert.

ALAPEMBER SZEGEDEN
Kundrák Norbert az előző szezonban alapembere volt a Szegednek, 29 mérkőzésen lépett pályára a bajnokságban. „A sérülésemet követően rengeteget dolgoztam a rehabilitáció során, hogy minél jobb formában térjek vissza. Nehéz időszak volt, szerettem volna, ha minél hamarabb megfelelő állapotba kerülök. Szegeden szerencsére rendszeres játéklehetőséghez jutottam, ami sokat segített.“ 

TÁMADÓ
Kundrák Norbert sokoldalú, több szerepkörben is bevethető támadó, aki hatékonyan játszik középcsatárt, ahogy azt tette Soroksáron is a 2018/2019-es szezonban, amikor 38 meccsen 14 találatot szerzett, de a szélen is lehet rá számítani. „Az akadémiai éveim alatt centerként alkalmaztak, de a Ferencvárosnál már szélsőként számoltak velem – részletezte csatárunk. – Bárhol vetnek be, a maximumot fogom nyújtani, minden szerepkörben szívesen bizonyítok, amit Pinezits Máté vezetőedző elvár tőlem.”

65
Új érkezőnk a 2019 óta használt 65-ös számot választotta a Honvédnál is, amelynek az oka nem valamiféle számmisztika, hanem az érzelmi töltet. „Édesapám 1965-ben született, miatta választottam ezt a számot, ő is futballista volt, de sajnos az anyagi háttér nem tette lehetővé, hogy kiteljesedjen a karrierje. A 65-ös szám gesztus a családom felé, ugyanis mindig támogattak a pályafutásom során. Amikor beszéltem velük a klubváltásról megnyugtattak, hogy jó helyre kerültem, mert tudják, hogy itt jól bánnak és bántak velem és ki tudok majd teljesedni, nekik pedig ez a legfontosabb.”

NÉVJEGY
KUNDRÁK Norbert

Született: 1999. május 18.
Poszt: támadó
Mezszám: 65
Magasság/súly: 180 cm/79 kg
Korábbi klubjai: DVTK, Budapest Honvéd-MFA, FTC, Soroksár, Balmazújváros, DVSC, Szeged
NB I-es mérkőzések száma: 23/2
NB II-es mérkőzések száma: 105/22
U21-es válogatottság: 13/1

08/11/2023, 08:15 PMClub

Related news

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club

Farewell to the Hungarian Cup

Farewell to the Hungarian Cup

In the 4th round of the MOL Hungarian Cup, we suffered a 3–1 defeat away to Gyirmót FC Győr, bowing out of the competition.

10/27/2026 | Club

Visiting the NB II title contenders – Gyirmót next in line

Visiting the NB II title contenders – Gyirmót next in line

Key information and match facts – everything you need to know ahead of the clash with Gyirmót FC Győr.

10/27/2026 | Club