Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Tamás Krisztián – Kispest!

Tamás Krisztián – Kispest!

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 1 min

Válogatott kerettag védőt igazolt a Budapest Honvéd

Az AC Milan meze után ismét egy komoly tradíciókkal rendelkező piros-fekete klub szerelését húzhatja magára Tamás Krisztián, miután a Budapest Honvéd FC 2+1 éves szerződést kötött a Mol Fehérvártól igazolt játékossal. A bal oldali védő a magyar válogatott keretének is tagja volt már, az előző szezonban remekül játszott az újonc Zalaegerszegnél, mostantól pedig Kispesten mutathatja meg, mire képes.

„Krisztián az előző idényben nyújtott teljesítménye alapján teljesen megérdemelten került be a Nemzeti Sport osztályzatai alapján a szezon válogatottjába – mondta Kun Gábor, a Budapest Honvéd FC ügyvezető igazgatója. – Véleményünk szerint még ennél is jobb teljesítményre képes, ezért is vásároltuk meg a MOL Fehérvár FC-től. Nagy munkabírású, az egész bal oldalt bejátszó válogatott kerettag játékosról beszélünk, aki a védekezés mellett a támadásokat is hatékonyan tudja segíteni. Reméljük, a nálunk mutatott játékkal hamarosan a magyar válogatottban is be tud mutatkozni.”

 

A 25 esztendős védő eddig 42 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, miközben légiósként Olasz- és Csehországban is próbára tehette magát. 16 évesen került az olasz sztárcsapathoz, az AC Milanhoz, amelynek színeiben az ifjúsági Bajnokok Ligájában is szerepelt, majd hat évvel később, immár felnőttjátékosként tért vissza Magyarországra. Gyirmóton, Székesfehérváron és Zalaegerszegen szerepelt, a Fehérvárral bajnok és kupagyőztes volt!

„Amikor véget ért a bajnokság, több megkeresésem is volt, amelyek közül a Honvédot választottam, mert egy dobogóért küzdő, nemzetközi porondon is szereplő csapathoz igazolhattam – mondta Tamás Krisztián, a szerződés aláírását követően. – Nagyon jó érzés egy ilyen patinás, tizennégyszeres bajnok és nyolcszoros kupagyőztes klubhoz szerződni, ahol legendás játékosok futballoztak korábban. Örülök, hogy itt lehetek.”

Tamás Krisztiánt szeretettel köszöntjük Kispesten és sok sikert kívánunk neki a Honvédnál!


TAMÁS Krisztián

Született: 1995. április 18.

Magasság: 182 cm

Poszt: védő

Korábbi klubjai: ZTE, Mol Fehérvár, Gyirmót, Spezia (olasz), Slavia Prague (cseh), Varese (olasz), AC Milan (olasz), Szombathelyi Haladás, Újpest

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club