Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
„Tanulságos mérkőzés volt”

„Tanulságos mérkőzés volt”

Academy

Published: 08/14/2022, 03:46 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Tehetetlen volt az MTK ellen második csapatunk

Verőfényes napsütésben indult útjára a labda utánpótlásközpontunkban, amikor második csapatunk az MTK Budapest II együttesét fogadta vendégül az NB III Közép csoportjának harmadik fordulójában. Mindkét gárda rendkívül harcosan kezdte a találkozót, ám a kék-fehérek jöttek ki jobban az adok-kapokból. Az első negyedórában kétszer is mattolta védelmünket a vendégcsapat és habár együttesünk nem adta fel és szép lassan átvette az irányítást, mezőnyfölényünk meddőnek bizonyult.

A fordulást követően hasonlóan mutatott a játék képe és annak ellenére, hogy a mérkőzés legtöbb szakaszában a mi akaratunk érvényesült a pályán, a félidő közepén ismét az MTK szerezett gólt. A háromgólos előny tudatában az MTK az utolsó 15 percben inkább a védekezésre összpontosított, amit a mai napon hibátlanul sikerült teljesíteni. Ráadásul a futball törvényszerűsége, hogy ami az egyik oldalon nem jön össze, az a másikon igen; az utolsó percekben egy kontrát követően egy újabb MTK-találat tette biztossá a vendégsikert.

Szamosi Tamás együttese így három fordulót követően négy pontot számlál, de szomorkodni nem szabad és idő sincs rá, hiszen szerdán ismét komoly próba vár Átrok Zalánékra, amikor a Ferencváros második csapatához látogatunk.

Szamosi Tamás: – Nagyon tanulságos mérkőzés volt, nekem és a fiatal csapatom számára egyaránt. Az első félidőben sajnos nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést. Ennek az okát abszolút magamra vállalom, kipróbáltunk egy új dolgot, nem sikerült. Ezután rendeztük a sorainkat, és ha a helyzeteinkkel jobban sáfárkodunk, akkor szorosabb lehetett volna a meccs. Ugyanakkor el kell ismernem, hogy igazán jó csapattól kaptunk ki. Talán jó is, hogy szerdán vár a következő összecsapás. Ezért szép a futball, mindig jön a következő lehetőség, hogy javítsunk.

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 3. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD II-MTK BUDAPEST II 0–4 (0–2)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V.: Nagy Attila László (Halmai K., Juhász L.)

G.: Balogh M. (7.), Törőcsik (13.), Merényi (57.), Kovács M. (88.)

Sárga lap: Németh B. (48.), Kulbachuk (63.) ill. Matiiv (51.), Kapronczai (74.)

Honvéd II: Gyetván – Sebe (Kárász, a szünetben), Kocsis G. (Polák, 58.), Nagy Z., Feledy  – Átrok (Benkő, 58.), Pintér, Kulbachuk – Krajcsovics, Németh B. (Fábiánkovits, 73.), Kozma (Tarcson, a szünetben)
Vezetőedző: Szamosi Tamás

MTK Budapest II: Velicsko – Matviiv (Rimóczi, 86.), Merényi, Kovács M., Zuigéber (Vasvári, 73.), Palincsár (Amedome, 62.), Szőke, Balogh M. (Juhász, 73.), Törőcsik, Kapronczai (Bene, 86.), Varju
Vezetőedző: Horváth Dávid


08/14/2022, 03:46 PMAcademy

Related news

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy

Five of our players called up to the U18 national team

Five of our players called up to the U18 national team

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga, and Milán Balaskó will represent our club in the upcoming youth national team program.

10/24/2026 | Academy