Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Tapasztalatot szereztek

Tapasztalatot szereztek

Academy

Published: 06/07/2022, 06:00 PMReading time: 3 min
EmailFacebook

Szűcs Tamás és Takács László szerint több nemzetközi meccsre van szüksége a játékosoknak

A hatodik helyet szerezte meg a 15. Puskás-Suzuki-kupán a Budapest Honvéd-MFA, együttesünk egyik legjobbja Szűcs Tamás volt, csapatkapitányunkat sokszor csak szabálytalanul tudták megállítani, továbbá ő szerezte a mieink mindkét gólját a tornán. Megtisztelő érzés volt számára viselni a kapitányi karszalagot és örült találatainak, viszont csalódott a hatodik helyezést illetően.

„Nem azért érkeztünk Felcsútra, hogy az ötödik helyért játszunk – kezdte értékelését Szűcs Tamás a Panathinaikosz elleni helyosztó lefújását követően. – Azt beszéltük srácokkal előzetesen, hogy a döntőbe szeretnénk jutni, megtettük azért, hogy jó helyezést érjünk el a kupán. Sajnos ez most nem sikerült, de többnyire nüánszok döntöttek a meccseken. Nem éreztem azt, hogy sokkal jobb lett volna a Flamengo ellenünk, hatékonyabban játszottak, ezáltal pedig megnyerték a találkozót. Hasonló volt a helyzet a Dinamo Kijev és a Panathianaikosz ellen, mindkét meccsen dominánsabbak voltunk, de pontrúgásokból gólokat kaptunk és elveszítettük a mérkőzéseket. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy rögzített szituációk után ennyi gólt kapjunk, főleg ezen a szinten, mert azonnal kihasználják az ellenfelek a hibát.”

Csapatkapitányunk szerint a fáradtság okozta koncentrációhiánynak is köszönhetőek a kapott találatok, illetve annak, hogy nemzetközi szinten a keret többsége még nagyon kevés mérkőzésen szerepelt. A társak fejlődését szolgálná, hogy külföldi csapatokkal játszanak, mert más futballkultúrával rendelkeznek az ellenfelek, ezáltal pedig még több tapasztalatot lehet szerezni.

„Összességében az eredmények ellenére jó élményekkel gazdagodtunk, hiszen láthattuk, hogy mi kell a nemzetközi szinthez és ha ezeket a tapasztalatokat be tudjuk építeni, akkor nem lesz probléma. Egyénileg jó játékosokból áll a csapat, szombaton szeretnénk javítani a bajnokság megnyerésével, sokat dobna a hangulatunkon. A Puskás-Suzuki-kupán tanultakat igyekszünk majd hasznosítani, hiszen többek lettük a torna által, mindenki fejlődött mentálisan, fizikailag és taktikailag is” – zárta gondolatait Szűcs Tamás, aki összesen 177 percet töltött a pályán a torna alatt.

Takács László, az U17-es csapat vezetőedzője hangsúlyozta már a kupát megelőzően is, hogy szeretnénk a saját játékukat játszani, magasan letámadni és az ellenfél térfelén labdát szerezni, s kíváncsian várta, hogy az a filozófia, amit a Honvéd képvisel, mire lesz elég a tornán.

„A torna előtt nagyon sokat beszéltünk erről, hogy mi vár majd ránk ebben az öt napban – vette át a szót Takács László, aki a nemzetközi rutin fontosságát is kiemelte. – Aki nem játszik a korosztályos válogatottban, az nagyon kevés nemzetközi mérkőzésen szerepelt az elmúlt két-három évben a koronavírus miatt. Télen a felkészülés során volt lehetőségünk találkozni a Crvena Zvezdával, a Partizan Beográddal és Slovan Bratislavaval, előtte viszont a srácok nem játszhattak külföldi csapatokkal, ami nagyon hiányzik a fejlődésükből.”

Szakvezetőnk szerint az, hogy a Puskás-Suzuki-kupán csak kétszer 30 percet játszanak az együttesek arra sarkallta a játékosokat, hogy fegyelmezettebbek és hatékonyabbak legyenek. Kapott gól esetén ugyanis sokkal kevesebb az idő a javításra, ráadásul az sem könnyítette meg a csapatok dolgát, hogy öt nap alatt négyszer kellett pályára lépni, azonban a fáradtság ellenére is minimalizálni kell hibákat.

„A mai modern labdarúgásnak vannak olyan tényezői, mint az átmenetek védekezésből támadásba és fordítva, illetve a pontrúgások, amelyek sorsdöntők, ez fogadott itt minket a tornán is – tért ki a szakmai részre Takács László. – A kapott gólok szinte kivétel nélkül rögzített szituációk után születtek, igaz, ezekből nekünk is voltak lehetőségeink. A legnagyobb tanulság, hogy hátul nem ronthatunk, elöl pedig az ellenfél hibáit ki kell használni. Négy nagyon komoly színvonalú és futballkultúrájú csapattal találkoztunk, a szakmai stáb és a gyerekek is tapasztaltabbak lettek a kupa által. Fontos, hogy mindenki levonja a számára megfelelő következtetéseket egyéni és csapatszinten is, ebből majd tovább tudunk építkezni és bízunk benne, hogy minél több hasonló meccset játszhatunk, mint a Puskás-Suzuki-kupán.”

A BUDAPEST HONVÉD-MFA EREDMÉNYEI A 15. PUSKÁS-SUZUKI-KUPÁN

BUDAPEST HONVÉD-MFA–CR FLAMENGO (brazil) 0–2 (0–1)

G: Jonathan (23.), Lorran (44.)


BUDAPEST HONVÉD-MFA–SPORTING CP (portugál) 1–0 (1–0)

G: Szűcs T. (26. – tizenegyesből)


BUDAPEST HONVÉD-MFA–DINAMO KIJEV (ukrán) 0–1 (0–1)

G: Balaba (21.)


BUDAPEST HONVÉD-MFA–PANATHINAIKOSZ (görög) 1–2 (1–0)

G: Szűcs T. (4.) ill. Pitsotis (40.), Lazari (60.)


A Budapest-Honvéd-MFA eddigi helyezései a Puskás-Suzuki-kupán

1. 2010., 2011., 2012., 2015., 2016.

2. 2009.

3. 2013., 2021.

4. 2008., 2014., 2017.

5. 2019.

6. 2022.

8. 2018.

06/07/2022, 06:00 PMAcademy

Related news

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

Six of our players featured in U18 national team's match against Slovakia

The Hungarian U18 national team played out a 2–2 draw in a friendly match against Slovakia.

11/03/2026 | Academy

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Youth Round-Up: U19 Triumph over FTC, U14s Maintain Unbeaten Run

Our U19s secured a 3–0 victory over Ferencváros, while our U15s kept all three points at home against Illés Akadémia. Meanwhile, our U17, U16, and U14 teams each picked up a point in their weekend league fixtures.

10/30/2026 | Academy

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

Our U19 team advances in the Cup with a goal-fest

On Wednesday, our U19 team also advanced in the Hungarian Cup: Márton Bogdánfi's side claimed a commanding 7–0 victory away against Dorogi FC.

10/24/2026 | Academy

Five of our players called up to the U18 national team

Five of our players called up to the U18 national team

Barnabás Balogh, Áron Russnák, Ádám Csörgő, Zalán Varga, and Milán Balaskó will represent our club in the upcoming youth national team program.

10/24/2026 | Academy