Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Tarolt a Honvéd

Tarolt a Honvéd

Club

Published: 02/02/2021, 05:57 PMReading time: 2 min

A forduló válogatottja – fehérvári bravúrjukkal uralják az álomcsapatot a kispestiek

Rég nem látott sikert aratott a Budapest Honvéd az OTP Bank Liga 18. fordulójában, s ezúttal nemcsak arra gondolunk, hogy több mint hét év után nyerni tudott a csapat a MOL Fehérvár otthonában, de arra is, hogy a 2–1-es sikert követően a kispesti együttes adja a forduló válogatottjának oszlopát.


A Nemzeti Sport aktuális összeállításában három játékosunk is bekerült a legjobbak közé: Djordje Kamber mellett a két gólszerző, Hidi Patrik és Batik Bence is ott van a csapatban, s ha ez még nem adna elég okot a büszkeségre, a szaklap szerint a forduló bravúrja is a piros-feketéket illeti, miután egy góllal legyőzték a hazai pályán több mint egy éve veretlen, s a tabella második helyét elfoglaló fehérváriakat.


Eközben a csakfoci.hu álomcsapatában gyakorlatilag taroltak a kispestiek, köztük a fehérvári találatokat jegyző Hidi és Batik is. A már a ZTE ellen is eredményes csapatkapitányunk kapcsán kiemelik, hogy ezen a találkozón ő szerzett vezetést a Honvédnak, s ezúttal is pontosan játszotta meg társait, vagyis “remek formában van az új évben”. Batik Bence „a védelem oszlopa volt, több ízben is komoly mentést mutatott be, kimagasló fejjátékát mindkét kapu előtt jól használta ki” – méltatták a Honvéd győztes gólját fejelő védőnket. 


Két „duplázónk” mellett Tomás Tujvel és Szendrei Norbert is felhívta magára a figyelmet, előbbi már a meccs elején bemutatott két nagy védésével, míg középpályásunk a szakportál szerint „végig harcias, kemény volt. Ez a mentalitás hozta meg a kispestiek első találatát, hiszen a fiatal játékos eredményesen támadta meg az ellenfél kapusát és Hidinek már csak az üres kapuba kellett gurítania.”


A Fehérvár elleni győzelemmel azonban nemcsak játékosaink vívták ki maguknak az elismerést, a csakfoci.hu szerkesztősége ugyanis a forduló edzőjének Pisont Istvánt választotta, így hosszú idő után újra kispesti szakember került az „álomcsapat” élére.

„Remekül megszervezte csapata védekezését, de az előre játékban is hatékonyak voltak, jól működött a letámadásuk. A középpályán agresszíven futballoztak, viszonylag kevés helyzete volt a Vidinek, amikor pedig kellett, Tujvel védett” – szól a dicséret.

02/02/2021, 05:57 PMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club