Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Távolban egy fehér labda – Videó!

Távolban egy fehér labda – Videó!

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 2 min

Footgolfozni voltak a Honvéd játékosai, Cipf Dominik és Eppel Márton között csak a szétlövés döntött

201 méter.

És ez csak az első lyuk és a rúgópont közötti távolság.

Ebből is leszűrhetjük, nem várt egyszerű feladat a Budapest Honvéd FC labdarúgóira, akik a délelőtti regeneráló futás után délután Zirc felé vették az irányt, ahol csapatépítő footgolfozást tartott a társaság. Amely során egyrészt mintegy négy kilométert gyalogoltak a srácok a lyukak között, és összesen 2356 méter kellett megtenni a labdával. Már amennyiben valaki légvonalban és tökéletesen célzott minden alkalommal, de mivel ez gyakorlatilag lehetetlen, így 2500 méternyi rúgás legalább benne volt egy-egy pályában.

A szervezők ötfős csoportokra osztották a csapatot – az egyik brigádot egyébként az edzők alkották –, hogy aztán némi szabályismertetést követően, nagy nevetések és zrikálások közepette nekivágjának a pályának.

„Hol van a lyuk? Ott, a szökőkútnál? Te jó ég” – hangzott el a rúgódomb tetejéről a 200 méter feletti lyukat megcélzó próbálkozás előtt, ami olyan, mintha két futballpályányi távolságot kéne leküzdeni, míg egy másik kvintett a dombtetőről a fák takarásában lévő cél felé lőtte a labdát.

„Kettőből megcsináltam, még szép” – jött vissza az emelkedőn Ugrai Roland, majd az elismerő biccentésünkre érkezett Baráth Botond: „Én háromból lőttem be, az már semmit sem ér?!”

A hangulatra tehát nem lehetett panasz, ráadásul Mendelényi Dániel tulajdonos egy kis jutalmat – Horizont sörválogatást – is feldobott a legjobb három számára, szóval bőven volt tétje a játéknak, és akkor a presztízsről még nem is beszéltünk.


A zirci Forest Hills Golf figyelmes vendégei egyébként Gazdag Dániel és Batik Bence vezetői tudását is megismerhették, hiszen két játékosunk olyan ügyességgel terelgette a golfkocsit, ahogyan a labdát szokták a pályán. Néhány perccel utánuk egy kisfiú érkezett a családjával, aki már korábban kiszúrta, hogy a Honvéd játékosai itt töltik a délutánjukat.

„Menjünk abba az irányba, és reméljük, ott láthatod majd a focistákat” – mondta a kis lurkónak az édesanyja, s bízunk benne, hogy nem maradt le a legjobb megmozdulásokról. Amennyiben viszont mégis, akkor ajánljuk a képgalériánkat, a hétfői videónkat, sőt az augusztus 5-i Aranyoroszlánokban is láthattok egy riportot a csapatépítő játékról.


Mintegy két és fél órával az első labda elrúgása után egyre több játékos érkezett vissza a kezdőpontra, kezében a kis brosúrával, amelyre feljegyezhette, hogy hány lövéssel teljesítette a pályát. Az hamar kirajzolódott, hogy nyolcvan, sőt hetvenöt alatti eredményre lesz szükség a dobogóhoz, végül viszont szétlövésre volt szükség, hiszen Cipf Dominik és Eppel Márton is 70 lövésből teljesítette a 18 lyukas pályát. (A harmadik Djordje Kamber lett, 71 lövéssel.)

Ebben a műfajban pedig fiatal támadónk bizonyult jobbnak, így Cipf Dominik nyerte meg a házi footgolf-versenyt, de nemcsak ő, hanem a csapat minden tagja jól érezte magát, és ezzel az élménnyel a tarsolyában térhetett vissza a szállodába – hogy aztán hétfőn már két edzéssel folytatódjon a munka!

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club