Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Távozik Bódog Tamás

Távozik Bódog Tamás

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 1 min

Szerződést bontott a Honvéd és a szakvezető

Azonnali hatállyal menesztette a Budapest Honvéd FC Bódog Tamást miután a csapat 2–2-es döntetlent játszott az MTK Budapest elleni OTP Bank Liga-mérkőzésen.

A klubvezetés még november közepén ült le a most menesztett vezetőedzővel a gyenge bajnoki szereplés miatt és a megbeszélésen meghatározta, hogy hány pontot kell minimálisan szereznie a csapatnak ahhoz, hogy folytatódhasson a közös munka. A vezetőség szerint a mai mérkőzés után erre már nincs esély, ezért döntött úgy a menedzsment, hogy felbontja Bódog Tamás szerződését.

A korábban a DVTK-nál és a Kisvárdánál is vezetőedzőként dolgozó szakember 2020. július 1-én lett Honvéd szakvezetője. Bódog Tamás 12 bajnoki mellett 2-2 Európa-liga és Magyar Kupa mérkőzésen irányította a kispesti együttest, amelyeken négy győzelem mellett öt döntetlent és hét vereséget könyvelhetett el.

Bódog Tamás további pályafutásához sok sikert kívánunk!

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club