Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Természetes, hogy segít

Természetes, hogy segít

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 2 min

Pisont István hálás a Honvédnak, hogy rá gondolt a klub a különleges helyzetben

Giuseppe Sannino helyett az NB III-as gárdát irányító Pisont István ül majd szombaton a Budapest Honvéd FC kispadján a DVTK elleni bajnokin, klubunk legendája pedig karrierje során először lesz (megbízott) vezetőedző az NB I-ben.

Izgulsz?

Van bennem drukk, kár is lenne tagadni, nem volt egyszerű a mögöttünk álló hét. Természetes volt, hogy ebben a helyzetben segítenem kell a csapatnak, de mivel a játékosok és a stáb ittlévő tagjai ismerik a munkamenetet, nem volt nehéz dolgom ezen a téren, viszont remélem, én is hozzá tudtam tenni a munkához. Sokat beszélgettem az edzőkollégákkal, ahogy Giuseppe Sanninóval is folyamatos kapcsolatban vagyunk, bízom benne, hogy hasznára leszek az együttesnek.

Mire számítasz a DVTK ellen?

Jó csapat lesz a riválisunk, több meccsüket is láttam, jó formában vannak, és mivel korábban én is dolgoztam ott, ismerem a közeget. Biztos vagyok benne, hogy az utolsó percig hajtanak majd. Erős a DVTK kerete, a cserék között is jó játékosaik vannak, elég ha csak arra gondolunk, hogy Kisvárdán Molnár Gábor és Egerszegi Tamás is jól szállt be a kispadról. Gyors csapatról van szó, látszik rajtuk, hogy egyben vannak.

Ahogy említetted, dolgoztál Diósgyőrben, sőt pályedzője voltál az NB I-es gárdának. Eszedbe jut ez még?

Jó emlékeim vannak Miskolcról, tudom, hogy élnek-halnak a futballért, és sokat számít, hogy most rendezett körülmények veszik körül őket. Ami pedig minket illet, rendkívül elszántnak látom a srácokat, az elmúlt hetek sűrű programja után a frissítésre is nagy hangsúlyt fektettünk, valamint a kialakult helyzet miatt a mentális felkészítés is fontos szerepet kapott. Azt érzem a játékosokon, hogy a PAFC elleni fájó döntetlen után még inkább győzni akarnak szombaton, és tartani a lépést az előttünk álló riválisokkal.


Gondoltál már rá, hogy milyen lesz a kispadon?

Először is azzal kezdeném, hálás vagyok a klubnak, hogy ebben a helyzetben rám gondolt. Rengetegen kerestek, biztatnak, ami nagyon jólesik. Várom már a szombati meccset, a lelátón is izgulni szoktam a csapatért, most még jobban érzem az adrenalint. Az NB I-es gárda mellett természetesen nagyobb a nyomás, sok dologra kell figyelni, miközben az NB III-as csapatot sem téveszthettem szem elől. Biztos vagyok benne, hogy sokan lesznek kint a meccsen és támogatnak majd minket, kérem is a szurkolókat, hogy legyenek türelmesek a csapattal, erre is szükségünk lesz szombaton. Jó iramú mérkőzésre számítok, mindkét csapat győzni akar, és biztos, hogy hasznos tapasztalatokat gyűjthetek majd a találkozó során. Azt szeretném, hogy felszabadult, jó játékkal nyerjük meg a meccset!

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club