Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Testvéri párharc

Testvéri párharc

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 3 min

Kesztyűs Barnának tripla örömöt jelentett a Dunaújváros elleni győzelem

Vasárnap újra mérkőzést játszott a Honvéd második csapata, amely az NB III-as bajnokság 17. fordulójában Dunaújvárosba utazott. A 3–1-es kispesti győzelemmel végződő találkozón pályára léphetett Kesztyűs Barna is, aki számára nemcsak azért volt különleges a mérkőzés, mert első alkalommal szerepelhetett a második csapatunkban, de első alkalommal játszhatott testvére, Kesztyűs Máté ellen is.

„Nagyon szívesen mentem vissza a fiatalokhoz játszani, egyrészt azért, mert tudtam, hogy meccshiánnyal küzdök, ráadásul tudtam, hogy az öcsémék ellen léphetek pályára – árulta el Kesztyűs Barna, aki kiemelte, ezek után tripla örömet jelentett számára az összecsapás azzal, hogy győzelemmel zárta a mérkőzést a Honvéd. – Nehezen indult a találkozó, a pálya talaja sem segítette igazán a játékot, viszont úgy gondolom, hogy egy jó mérkőzés lett belőle. Az első húsz percben nem igazán találtuk magunkat, nem vettük fel a meccs ritmusát, a szünet után viszont teljesen jó felfogásban játszottunk, a végére pedig kiütközött a két csapat közti különbség. Sok tehetséges fiatal van a csapatban, akik ezúttal is megmutatták, hogy lehet rájuk számítani, a cserék is jól szálltak be a meccsbe, gólt is szereztek a srácok, úgy érzem, teljesen megérdemelt győzelmet arattunk. A lefújás után mindenki örült az öltözőben, igazi csapatként működtünk és nyertük meg azt a meccset.”


Bár ellenfélként első alkalommal találkoztak a Kesztyűs-testvérek, arra azonban már volt példa, hogy csapattársként küzdöttek egymásért a pályán. Középpályásunk pedig örömmel emlékszik vissza arra az időszakra is, amikor a Paks második csapatában testvérével, Mátéval egy oldalon szerepelhettek.

„Azt kell, hogy mondjam, mindkettő jó élmény. Együtt játszani azért volt jó, mert ismerjük egymás gondolatait, nagyon jól tudjuk, hogy melyikünk mit csinál a pályán. Egymás ellen pedig azért volt jó játszani, mert meg akartuk mutatni a másiknak, hogy melyikünk a jobb játékos, melyik a jobb csapat. Ezúttal mi nyertünk, úgyhogy ebből a párharcból most én jöttem ki győztesen! – mondta nevetve Kesztyűs Barna, aki azt is elárulta, az idősebb testvér jogán azért adott néhány jótanácsot öccsének az összecsapás előtt. – Tudtam, hogy ezen a mérkőzésen szembe fogunk találkozni egymással, hogy én leszek a bal oldali védő, ő pedig a jobb oldali támadó. Mondtam is neki a meccs előtt, hogy jó lenne, ha nem cselezne ki olyan sokszor, mert az nem biztos, hogy jól nézne ki. Nem is került rá sor, hogy azért, mert tényleg komolyan vette, amit mondtam, vagy ilyen jól csináltam a dolgomat, azt nem tudom…”

A testvéri tréfálkozást tehát magas szinten űzik a Kesztyűs-fivérek, amiből már kaphattunk némi ízelítőt, amikor néhány hete Barna az Aranyoroszlánok kamerái előtt mesét a gyerekkori focis élményekről. A 27 éves játékos kiemelte, bár kölyökként sokszor törtek-zúztak öccsével, a pályán ezt már nem engedik meg maguknak.

„Amikor állt a játék, azért váltottunk egy-két szót, zrikáltuk egymást, meccs alatt viszont nem volt kegyelem, de olyan durva jelenetek sem, mint kiskorunkban – nyugtatott meg bennünket nevetve középpályásunk. – A szüleinket nem kérdeztem meg, hogy kinek szurkoltak, de szerintem nagyon örültek annak, hogy egymás ellen játszottunk és valószínűleg csak azért imádkoztak, hogy ne legyen sérülés a párharcból!”


A gyerekkori történeteket hallva pedig nem meglepő, hogy a Kesztyűs család életének szerves részét képezi a futball, s középpályásunk is bevallja, nincs olyan közös ebéd, amikor ne kerülne elő a foci az asztalnál.

„Olyan család vagyunk, ahol lehet, hogy teljesen semlegesen indul egy vasárnapi ebéd, de a végén mindig a focira terelődik a szó – árulta el mosolyogva Kesztyűs Barna, kiemelve, hogy mindig kerülik az aktuális csapatuk belügyeit a családi beszélgetésekkor, szívesen követik azonban a saját posztjukon szereplő futballistákat, s gyakran megtárgyalják a futballvilágot érintő legfontosabb kérdéseket is. – Természetesen beszéltünk egymással a meccs után is, kiveséztük a meccset, de azért nem ültünk le közösen visszanézni videón, azt meghagyjuk a csapatnak és az edzőinknek. A Dunaújváros is készül a következő fordulóra, ahogyan mi is, úgyhogy most már mindketten az előttünk álló feladatokra koncentrálunk.”


(Fotó: Facebook/Dunaújváros PASE)

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club