Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Tiszta fejjel

Tiszta fejjel

Club

Published: 08/21/2021, 02:12 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Ivan Lovric szerint jobban kell koncentrálnia a csapatnak a Paks ellen

Két vendégként lejátszott mérkőzést követően újra a Bozsik Arénában lép pályára a Budapest Honvéd szombaton, az OTP Bank Liga 4. fordulójában ezúttal a Paks lesz az ellenfél, az pedig nem is lehet kérdés, hogy a győzelem a célja a piros-feketéknek, akik az első három bajnoki meccsen (remélhetőleg) már kiböjtölték a sikert. Ivan Lovric elárulta, a heti munka során is arra fókuszáltak ugyanis, hogy friss legyen a csapat a hétvégi megméretésre, védőnk pedig vallja, jobban kell koncentrálni a Paks ellen, mint az előző találkozókon, ha ponttal szeretne zárni a Kispest. 

„Az Újpest elleni meccset a kispadról figyeltem, de talán a tévéből is látszott, hogy az első félidőben nagyon tompák voltunk, rosszul kezdtünk, nem koncentráltunk eléggé – vonta le a tanulságokat Ivan Lovric, aki szerint azonban pozitívumok is adódtak a döntetlennel végződő találkozón. – A gól után egy teljesen más csapatot láttunk a pályán, megmutattuk, hogy tudunk küzdeni, sprintelni, helyzeteket kialakítani és gólt rúgni. Jó volt látni azt az utolsó harminc percet, de a folytatásban kilencven percen keresztül kell így teljesítenünk majd!“

A kispestiek 36 esztendős védője bár az újpesti mérkőzésen nem lépett pályára, vallja, hét közben egyáltalán nem számít, hogy mekkora szerep hárulhat rá egy-egy összecsapáson, ez nem befolyásolja azt, hogy mindent bele kell adni edzésen.

„Minden meccsre száz százalékkal készülök, csak arra koncentrálok, hogy minél többet tudjak segíteni a csapatnak, akár játszom, akár nem“ – szögezte le Ivan Lovric, hozzátéve azt is, sok jó játékosa van a Honvédnak, mindenkinek a csapatért és egymásért kell küzdenie, s ebben a szellemben kell pályára lépni szombaton is.

„A Paks mindig nehéz ellenfél, ezt mindenki tudja, támadófocit játszanak, sok gólt rúgnak – jellemezte szombati riválisunkat Ivan Lovric. – Természetesen készültünk belőlük, videóztunk, tudjuk, mit kell tennünk ahhoz, hogy három ponttal zárjuk a meccset és egész héten ennek megfelelően dolgoztunk. Újra otthon leszünk, az biztos, hogy nagyon jó érzés lesz megint az új stadionunkban játszani, a szurkolóink előtt, az ő támogatásukkal. Remélem, hogy tiszta fejjel tudunk pályára lépni szombaton, hogy mindenki belead száz százalékot, akkor megszerezhetjük a három pontot és végre elindulhatunk a jó úton. Nincs más választásunk, nyernünk kell hazai pályán!“


08/21/2021, 02:12 PMClub

Related news

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club

Farewell to the Hungarian Cup

Farewell to the Hungarian Cup

In the 4th round of the MOL Hungarian Cup, we suffered a 3–1 defeat away to Gyirmót FC Győr, bowing out of the competition.

10/27/2026 | Club

Visiting the NB II title contenders – Gyirmót next in line

Visiting the NB II title contenders – Gyirmót next in line

Key information and match facts – everything you need to know ahead of the clash with Gyirmót FC Győr.

10/27/2026 | Club