Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Tíz gól a rangadón

Tíz gól a rangadón

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 2 min

Egy csapatra való játékos hiányzott, vereség lett a vége az öregfiúk bajnokiján

A Honvéd BKE hétfőn este szűk kerettel lépett pályára az Öregfiúk I. osztályában, miután példátlan sérüléshullám és néhány betegség is megtizedelte az együttest. Az MTK viszont bombaerős csapattal érkezett, a kapuban Groppionival, aki nem olyan régen még a felnőtt gárda hálóőre volt. A mezőnyben is csupa elsőosztályú múlttal rendelkező játékost találtunk, mint például Lázok János, a két Kenesei, Lázár Mátyás, Farkas Viktor és végül, de nem utolsó sorban a Honvéddal 2017-ben bajnokságot nyert Dusan Vasiljevic.

Vincze László és Lannert Bence személyében két újoncot avattak a kispestiek, mindketten a Budapest Honvéd ifi csapatában nevelkedtek, Vincze László a 2003/2004-es szezonban 3 NB I/B-s találkozón is pályára lépett, így tagja volt a bajnokságot nyert csapatnak.

Nem kezdtünk jól, már a 3. percben Gendur kapujába került a labda, sőt a 7. percben már 2–0-ra vezettek a kék-fehérek. A mieink támadtak, a labdát is többet birtokolták, de komoly helyzetet nem sikerült kialakítani az MTK kapuja előtt. Fél óra elteltével újabb rövidzárlat állt be a védekezésünkben, két perc alatt két gólt kaptunk. Még a szünet előtt sikerült a szépítés, nem is akármilyen góllal. Szabó Tibor a 16-os vonalán álló Lannert Bence mellére varázsolta a labdát, aki a kapu felé fordult, egy esernyőcsellel becsapta ellenfelét, majd 14 méterről a léc alá bombázott.

A második félidő elején újra egy Szabó-Lannert akciót láttunk a pályán, amit Groppioni önfeláldozóan mentett. Az 56. percben Kenesei Zoltán szerzett látványos gólt, és ezzel már 5–1-re vezetett az MTK. A hatodik vendéggólba a Honvéd hátsó alakzata is besegített, a lesre játszó védőink jóvoltából három kék-fehér játékos mehetett Gendur kapujára, amit végül Kenesei Krisztián vehetett be, 1–6.

A 63. percben szépíthettünk volna, de Szabó Tibor lövése a felső lécen csattant. A 69. percben Trembulyák csökkentette a hátrányunkat. Pár perccel később 10 főre olvadtunk, miután Zana Norbert megsérült és lebicegett a pályáról. A 78. percben Szabó passzolt Lannerthez, aki szép egyéni játék után lőtt az MTK kapujába, 3–6. A csapat becsületére legyen mondva, hogy emberhátrányban is kezdeményezett, sőt gólokat is szerzett. A 80. percben egy szöglet után Trembulyák fejelt a kapuba, 4–6, ami után középkezdésre sem volt már idő, így kétgólos győzelmével három meccs után, pontveszteség nélkül az MTK vezeti a tabellát. A Honvéd a 3. helyen áll, de egy meccsel kevesebbet játszott.


ÖREGFIÚK, I. OSZTÁLY, 3. FORDULÓ

Honvéd BK–MTK 4–6 (1–4)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Gyana Gergely (Kerék Á., Nyekita B.) 

Gólszerző: Lannert, Trembulyák 2–2, ill. Kenesei K. 3, Hidvégi 2, Kenesei Z. 1

Honvéd: Gendur – Plókai, Hungler, Budovinszky, Erdei – Kovács B., Szabó T., Zana, Lannert – Vincze L., Trembulyák.

MTK: Groppioni – Hidvégi, Polyák, Vasiljevic, Lázok (Geleta, 60.), Farkas, Kenesei Z. (Bencze, 56.), Lázár (Walter, 68.), Stasser (Földvári, 64.), Kenesei K. (Szabó Z., 64.), Csopaki.

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club