Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Több kell majd – Videó!

Több kell majd – Videó!

Matches

Published: 09/03/2021, 04:15 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

A Budafok győzött a pénteki felkészülési mérkőzésen

Nem volt hiány ismerősökben pénteki vendégünknél, hiszen a Budafok kapujában Horváth Andrással találkozhattunk, a hozzánk hasonlóan piros-fekete együttes kapusedzője Vezér Ádám, a kezdőcsapatban pedig Horváth mellett a Kispesten már megszokott 82-es mezszámmal kölcsönjátékosunk, László Dávid is ott volt.

Az ismerősök mellett egy új arccal, a kedden igazolt Zinédine Machach-sal is találkozhattunk, a Napolitól érkező francia középpályás a kezdőcsapatban kapott helyet, s egy-egy szép csellel jelezte, hogy jó képességű labdarúgóról van szó, de természetesen kell még idő, hogy beilleszkedjen a csapatba, jó formában segítve az együttest.

A kedves ismerősök aztán később már nem mindig voltak kedvesek, pontosabban csak tették a dolgukat, mindenesetre eltekintettünk volna attól, hogy Eppel Márton passza után Horváth András védje Májer Milán ziccerét. Ekkor még 0–0-ra állt a felkészülési mérkőzés, az első félóra vége előtt azonban megszerezte a vezetést a Budafok, egy bal oldali beadásra Szabó Levente érkezett a legjobb ütemben, majd nyolc méterről Tujvel hálójába lőtt.

A gól után jött az ivószünet, amely során Horváth Ferenc nagyobb agresszivitásra, gyorsabb, több passzal történő játékra próbálta sarkallni a csapatot, hiszen egyértelmű volt, a sikerhez nagyobb intenzitású, pontosabb futballra van szükség.

Növelte is némiképp a tempót a Honvéd, ami ígéretes lehetőségeket már hozott, komoly helyzetet és gólt még nem, ahogyan az 59. percben történt cserékkel is megélénkült egy kicsit a játékunk, de nem sikerült a hálóba juttatnunk a labdát, hiányzott a lendület és az átütőerő. Igaz, a vendégeknek sem, noha az utolsó negyedóra környékén előttük is adódtak helyzetek.

Gól azonban már egyik oldalon sem született, így 1–0-s vereséget szenvedtünk, s bár egy felkészülési meccs sosem lehet haszontalan, azzal mindenki tisztában van, hogy egy hét múlva ennél több kell majd. Sokkal több.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

Budapest Honvéd FC–Budafoki MTE 0–1 (0–1)

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont

V: Németh Ádám (Sinkovicz D., Gordos Á.)

G: Szabó L. (29.)

Honvéd: Tujvel – Mezghrani (Kovács N., 59.), Baráth, Klemenz (Lovric, 59.), Tamás K. (Feledy, 59.) – Nagy G., Nono, Banó-Szabó (Hidi, 59.) – Májer (Nagy D., 59.), Eppel (Lukic, 59.), Machach

Vezetőedző: Horváth Ferenc

BMTE: Horváth A. – Fekete (Margitics, a szünetben), Horgosi, Fótyik, Kotula (Kalmár, a szünetben) – Filkor (Adorján K., a szünetben), Soltész I. (Venczel, 84.) – László D. (Farkas B., 70.), Kovács D. (Micsinai, 56.), Ihrig-Farkas (Szabó M., a szünetben) – Szabó L. (Papp M., 62.)
Vezetőedző: Boér Gábor


09/03/2021, 04:15 PMMatches

Related news

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Our women's team earned a 4–1 victory at the Bozsik Arena in their fourth pre-season match.

07/27/2026 | Matches