Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Törökországban folytatja Lanzafame

Törökországban folytatja Lanzafame

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 1 min

A Budapest Honvéd értékesítette az olasz támadó játékjogát

Távozik a Budapest Honvéd együttesétől az olasz Davide Lanzafame, miután klubunk értékesítette a játékjogát az Adana Demirsport csapatának, így a 33 esztendős futballista Törökországban folytatja karrierjét.

Davide Lanzafame 2013 telén érkezett először a Honvédhoz, a Juventusban nevelkedő támadó 13 mérkőzésen 6 gólt szerzett a szezon végén bronzérmet nyerő kispesti együttesben, majd visszatért Olaszországba. A következő kispesti korszaka 2016 nyarán kezdődött, ekkor két idény alatt 57 bajnokin 29 gólt szerzett, 2017-ben bajnoki címet ünnepelhetett, 2018-ban pedig ő lett az NB I gólkirálya.

Lanzafamét 2018 nyarán a Ferencváros szerződtette, majd egyéves kitérő után tavaly augusztusban lett újra a Honvéd játékosa. A 2019–2020-as szezonban Lanzafame 23 bajnokin 11 gólt jegyzett és Magyar Kupa-győztes lett. Összesen 111 kispesti találkozón lépett pályára és 53 találat fűződik a nevéhez.

Davide Lanzafaménak köszönjük, amit a Honvédért tett, további pályafutásához sok sikert kívánunk!

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club