Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Továbbjutás!

Továbbjutás!

Matches

Published: 09/17/2022, 06:01 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Dorogi sikerünkkel a MOL Magyar Kupa legjobb 32 együttese közé kerültünk

Így kell kezdeni egy kupamérkőzést! – csettinthettünk elismerően, hiszen csapatunk már a harmadik percben megszerezte a vezetést az NB II-es Dorog otthonában, amely megfelelő alaphangot adott a találkozónak.

A kupamérkőzéseken sokat számít, hogy a magasabb osztályú együttes – esetünkben a Honvéd –  miként áll a találkozóhoz, mennyire veszi komolyan az összecsapást, hiszen ahogy telik az idő, annál bátrabb lehet az előzetesen esélytelenebbnek tartott rivális. Ezért is volt fontos a jó rajt, ráadásul az első találatunkat gyorsan követte egy újabb, Nikola Mitrovic gól után gólpasszt is adott, remek átadását pedig Jairo Samperio higgadt befejezéssel váltotta gólra.

15 perc elteltével tehát 2–0-ra vezettünk a piros-fekete csapatok csatájában, a két gyors gól érezhetően megfogta a Dorogot, nekünk pedig magabiztosságot adott a folytatásra. Az első felvonásban gyakorlatilag végig a házigazda térfelén zajlott a játék, Tomás Tujvelnek egy-két hazaadást és les miatt szabadrúgást kellett elvégeznie, ezt leszámítva viszont nem volt komolyabb feladata kapusunknak.

Eközben a társak több helyzetet is kidolgoztak, de Borsos kapus vagy a védelem rendre hatástalanította a próbálkozásokat, ezért aztán nem született meg a harmadik, a találkozót vélhetően végleg eldöntő kispesti gól.

A szünetben a Dorog cserélt kettőt, mi változatlan összeállításban folytattuk, míg riválisunk igyekezett bátrabban, lendületesebb futballozni. Ennek megfelelően kiegyenlítettebb lett a játék képe, viszont az is érezhető volt, hogy kontrolláljuk a mérkőzést, nyugodtan futballoztunk és szükség esetén tudtunk volna még gyorsítani a tempón.

Persze nem szomorkodtunk volna, ha Tomás Tujvel szép védései helyett esetleg egy újabb Honvéd-gólnak tapsolhatunk, de Borsos kapus növelte tovább a hárításai számát, Kocsis lövésénél is szép védett, majd a végén Samperio kísérletét is hatástalanította.

Összeségében elmondhatjuk, hogy a határozott kezdésünk megadta a találkozó alaphangját és utána is irányítottuk a mérkőzés, s noha nem szereztünk már újabb gól(okat), sorozatban a negyedik tétmeccsünket hoztuk le kapott találat nélkül és magabiztos győzelemmel jutottunk be a MOL Magyar Kupa 4. fordulójába, a legjobb 32 közé.

MOL MAGYAR KUPA, 3. FORDULÓ, A 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT
DOROGI FC–BUDAPEST HONVÉD FC 0–2 (0–2)

Dorog, 800 néző
V: Pillók Ádám (Vígh-Tarsonyi, Horváth Z.)
G: Mitrovic (3.), Samperio (15.)

Dorog: Borsos – Barna (Pohner, 79.), Berkó, Keresztes K., Lakatos – Lustyik – Magyari (Ferkó, 79.), Szerencsi, Szedlár (Pap M., a szünetben), Albert (Nagyházi, 65.) – Paudits (Vígh Á., a szünetben)
Vezetőedző: Fenyvesi László

Honvéd: Tujvel – Jónsson (Szabó A. 81.), Prenga, Lovric, Tamás K. – Gomis, Mitrovic (Plakushchenko, 81.), Bocskay – Samperio, Kocsis D. (Kerezsi, 85.), Ennin (Domingues, 76.)
Vezetőedző: Tam Courts

09/17/2022, 06:01 PMMatches

Related news

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Our women's team earned a 4–1 victory at the Bozsik Arena in their fourth pre-season match.

07/27/2026 | Matches