Köszönjük! – szorult össze a szívünk, amikor kiléptünk a Pancho Aréna gyepére, hiszen a lelátón többszáz Kispest-szurkoló fogadta a bennmaradásért küzdő csapatunkat, és bizony úgy érezhettük magunkat a klubunk legendájáról elnevezett stadionban, mintha mi futballoznánk hazai környezetben.
Hátborzongató volt, ahogy megdörrent a Kispest-tábor, ami persze nemcsak öröm, hanem felelősség is, az pedig már a mi feladatunk volt, hogy a szurkolóktól kapott bizalomnak megfelelve az élvonalban tartsuk a Honvédot, ott, ahol a helyünk van.
Jó volt látni, hogy ennek megfelelő elánnal is kezdtünk, a kezdés előtt még az öltözőt robbantotta fel a mieink hangorkánja, hogy hét, majd újabb hét perc elteltével a stadion remegjen bele kispesti örömkiáltásokba, miután előbb Nenad Lukic, majd Zsótér Donát talált be Tóth Balázs kapujába. Házi gólkirályunk, Dejan Drazic centerezése után szerezte meg a rendkívül fontos vezető gólt, a korábbi felcsúti középpályás pedig hatalmas bombagólt ragasztott a jobb felső sarokba, amellyel talán május legszebb találatáért is versenybe szállhat.
Persze nekünk mindegy volt, hogy látványos góllal, szép akció végén, vagy éppen egy-két csúnyácska találattal, csak az számított, hogy legyünk eredményesek, az első negyedórában jegyzett dupla pedig megadta a mérkőzés alaphangját. Igaz, egyúttal azt a kínzó kérdést is előhozta, hogy ha most igen, akkor máskor miért nem tudunk így futballozni, de ezt gyorsan el is hessegettük, hiszen Felcsúton csak az számított, hogy egy nehéz idény vasárnap délutánján harcoljuk ki az első osztályban való maradást.
Ez pedig a 2–0-s kezdés ellenére is kőkemény feladatnak ígérkezett, főleg miután, ahogy ment előre az első félidő, úgy vált kiegyenlítettebbé a játék, a hajrá pedig már mint a házigazdáké volt, akik a játékrész ráadásában szépítettek is. Az meg a sors furcsa fintora, hogy éppen akkor, amikor a Debrecennel meccselő MTK megszerezte a vezetést…
„Nyugi, nyugi“ – mondta magyarul az öltözőben Nebojsa Vignjevic, hiszen a szünetben továbbra is nálunk volt az előny, így továbbra is csak magunkra kellett figyelni, arra koncentrálni, hogy a térfélcserét követően se veszítsük el a lendületünket és higgadtságunkat.
Ennek ellenére nem kezdődött jól a második felvonás, úgy tűnt, megfogta a csapatot az utolsó perces kapott gól, ugyanis képtelenek voltunk megtartani a labdát, folyamatosan a PAFC diktálta a tempót, mi pedig nem tudtunk a találkozó elején látott intenzitással játszani. És bár a hatvanadik perc környékén egy picit szabadultunk a szorításból, összességében továbbra is védekezésre kényszerültünk, mindezt úgy, hogy nagyon keveset volt nálunk a labda.
Nebojsa Vignjevic a félidő derekán, majd a hajrára is próbált frissíteni a csapaton, előbb Nagy Gergő, majd Bőle Lukács és Oleksandr Petrusenko érkezett. Csigalassúsággal teltek a percek, finoman szólva sem volt annyira látványos már a játékunk, jobbára időt próbáltunk nyerni, miközben a PAFC küzdött az egyenlítésért. Hatalmas volt a feszültség a pályán és amellett is, ezt még egy sikertelen csere is borzolta, hiába akartunk kettőt változtatni, végül csak egyet tudtunk, de szerencsére ez sem okozott komoly gondot a csapatnak, sikerült megőrizni az előnyünket, így ha büszkék nem is lehetünk erre az évre, a szezont záró minimális célt elértük: továbbra is az NB I-ben szerepelhet (az idény végeztével egyébként a 9. helyre befutó) a Budapest Honvéd.
OTP BANK LIGA, 33. FORDULÓ
PUSKÁS AKADÉMIA FC–BUDAPEST HONVÉD FC 1–2 (1–2)
Felcsút, Pancho Aréna, 3000 néző
V: Vad II. István (Tóth II. V., Szert B.)
G: Favorov (45+1.) ill. Lukic (5.), Zsótér (14.)
PAFC: Tóth B. – Favorov, Nunes, Stronati, Deutsch (Slagveer, a szünetben) – Urblík, Van Nieff, Baluta – Komáromi, Skribek (Corbu, 59.), Nagy Zs. (Kozák, 76.)
Vezetőedző: Hornyák Zsolt
Honvéd: Szappanos – Petkovic, Batik, Lovric, Tamás K. – Pantelic (Petrusenko, 76.), Hidi (Bőle, 76.) – Doka, Zsótér, Drazic (Nagy G., 69.) – Lukic (Traoré, 88.)
Vezetőedző: Nebojsa Vignjevic
