Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Túl az első akadályon

Túl az első akadályon

Club

Published: 08/21/2023, 05:15 PMReading time: 2 min
EmailFacebook

Heti Honvéd – női csapatunk idegenben jutott tovább

Számok

3
NB III-as csapatunk harmadik alkalommal játszott bajnoki mérkőzést a Szolnoki MÁV együttesével. Két győztes meccs (2–1, 1–0) után ezúttal megosztoztak a pontokon a csapatok (1–1)

4
Az idei NB II-es bajnokságban negyedszer született 2–1-es végeredmény a Honvéd mérkőzésein. Kétszer nyertünk, kétszer kikaptunk ilyen különbséggel.

450
Egyetlen kispesti játékos töltötte eddig pályán mind az öt bajnokinkat, a remeklő Dúzs Gellért 450 percnél jár.
 

A hét mondása

Martin Masaryk, az Újpestet ellen Magyar Kupa-mérkőzésen győztes Budapest Honvéd női csapatának a vezetőedzője „Nehéz mérkőzést játszottunk, örülök, hogy győzni tudtunk. Számunkra minden mérkőzés a tanulás része és láttam a lányokon, hogy mindent beleadtak. Voltak remek pillanataink, jó megmozdulásaink, de azt is láttuk, hogy miben kell még javulnunk. A két kapott gól után sem ijedtünk meg, ez a csapatszellemnek is köszönhető, és így tudtunk egy jó ellenfél otthonában értékes győzelmet aratni.“

Ez történt a héten (augusztus 21–27.):

100 éve:
1923. augusztus 26-án az I. osztályú bajnokság 2. fordulójában a Kispesti AC 2–2-es döntetlent játszott a 33 FC együttesével. A kispesti gólokat Gresch Jenő és Csida István szerezték.
A piros-feketék összeállítása: Biri – Saguly, Dudás – Raix, Blasnik, Budai – Fatter, Norik, Csida, Ölvedy, Gresch. Edző: Kónya Ferenc.

50 éve:
1973. augusztus 21-én a Bp. Honvéd nemzetközi barátságos mérkőzésen Kispesten fogadta a CSZKA Moszkva együttesét. A kispestiek Szűcs Lajos, Bódi Zoltán, Morgós Gábor, Pusztai László, Pál József és Kocsis Lajos góljaival 6–0-ra verték a szovjet csapatot.
A Honvéd összeállítása: Bicskei (Lévay, 46.) – Egervári, Ruzsinszki, Szűcs, Lukács (Varga, 46.) – Pál, Kocsis L., Pintér (Morgós, 46.) – Pusztai, Csepregi (Bódi, 46.), Kozma (Budavári, 46). Edző: Mészáros József

25 éve:
1997. augusztus 27-én a Kispest-HFC Magyar Kupa csoportmérkőzésen 2–2-es döntetlent játszott Dorogon. A piros-feketék góljait Major László és Bárányos Zsolt szerezték.
A KHFC összeállítása: Vezér – Plókai A., Hahn, Mátyus – Forrai (Major), Balog Zs. (Dubecz), Kovács B., Jovanovics, Cipf (Németh L.) – Bárányos, Kabát. Szaktanácsadó: Varga Zoltán.

Születésnapok

Augusztus 21:
91 évvel ezelőtt ezen a napon született Macsali Gyula, aki 1954-ben tagja volt a Bp. Honvéd bajnokcsapatának

Augusztus 23:
– Ma lenne 94 éves Czibor Zoltán az aranycsapat balszélsője, aki a Honvéd játékosaként háromszor lett magyar bajnok, vb-ezüstérmes és olimpiai aranyérmes.
— 104 éve született Zalai László a Kispest saját nevelésű jobbfedezete, aki több, mint 10 éven át szolgálta a kispesti klubot.

Augusztus 24:
— Ma ünnepli 39. születésnapját Csobánki Ádám, aki 2004-ben tagja volt a Budapest. Honvéd NBI/B-s bajnokságot nyert csapatának.
— 101 éve született Beke Imre, aki 1940 és 1942 között volt a Kispest játékosa.

Augusztus 27:
—  Ma ünnepli 70. születésnapját válogatott labdarúgónk Weimper István, aki 1980-ban tagja volt a Bp. Honvéd bajnokcsapatának, 1975-ben és 1978-ban pedig ezüstérmes lett a piros-fehérekkel. 

Elhunyt

Augusztus 27:        
27 éve hunyt el Serényi János, aki 1959-ben tagja volt a bajnoki bronzérmes kispesti csapatnak.

Csapataink eredményei:
Merkantil Bank Liga: Budapest Honvéd FC–Tiszakécskei LC 2–1
BFC Siófok–Budapest Honvéd 2–1 

NB III, Dél-Keleti csoport: Budapest Honvéd II–Szolnoki MÁV 1–1

Simple Női Kupa: Újpest FC–Budapest Honvéd FC 2–3

08/21/2023, 05:15 PMClub

Related news

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club