Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Túl nagy volt a hátrány

Túl nagy volt a hátrány

Matches

Published: 10/01/2022, 10:02 PMReading time: 3 min
EmailFacebook

4–0 után szereztünk három gólt, de egyenlíteni már nem tudtunk

Fájó sebeket tépett fel a debreceni mérkőzésünk, hiszen tavaly novemberben 3–1-es szünetbeli előnyből kaptunk ki 5–3-ra a Nagyerdei Stadionban, és bizony közel tizenegy hónappal később szomorúan állapíthattuk meg, hogy az akkori találkozó második felvonása folytatódott…

Pedig jó előjelekkel várhattuk az első októberi bajnokinkat, hiszen három OTP Bank Liga- és egy MOL Magyar Kupa-mérkőzésen maradt érintetlen a Honvéd hálója, az NB I-es meccseken Szappanos Péter már több mint 300 perce  nem kapott gólt, ezért okkal bízhattunk benne, hogy a legutóbbi három találkozó öt pontja kellő hitet és önbizalmat ad erre a megméretésre.

Tam Courts vezetőedző a legutóbbi bajnokihoz képest két helyen változtatott a kezdőcsapaton, kisebb sérülését követően visszatért Albi Doka és Zsótér Donát is (Nenad Lukic és Szabó Alex maradt ki), de már az első percekben úgy tűnt, hogy a válogatott szünet után a DVSC folytatta jobb ritmusban a szezont. A hazai együttes gyorsabban és pontosabban futballozott, sorra alakította ki a kisebb és nagyobb lehetőségeket Szappanos Péter kapuja előtt, a debreceni fölény pedig az első negyedóra végén érett góllá, ekkor Dorian Babunski lőtt a hálóba.

A vezetés megszerzése után is lendületben maradt a Loki, ráadásul a félidő derekán növelni is tudta az előnyét, előbb Baráth Péter lőtt a kapunkba, majd Bódi Ádám bombája kötött ki a hálóban, így a 33. percre háromgólos hátrányba kerültünk.

A szünetig hátralevő időben csökkent a nyomás, a félidő végén pedig feljegyezhettük az addigi legígéretesebb kispesti lehetőséget, a 45. percben Bocskay lőtt a jobbösszekötő helyéről, de Gróf védte a labdát, amelyből kontrázott a Debrecen, mire Erdős bíró lefújta az első játékrészt.

A félidőben Tam Courts kettős cserével próbálta felrázni a csapatot (Bocskay Bertalan és Kocsis Dominik jött le, őket váltotta Brandon Domingues, illetve Richie Ennin), ennek ellenére viszont ismét a DVSC volt eredményes, a 48. percben Lagator közelről talált a kapunkba. Öt perccel később, aztán szépítettünk, Brandon Domingues megszerezte az első kispesti gólját és kiegyenlítettebbé is vált a mérkőzés, összeségében viszont a hazai együttes kontrollálta a meccset.

Csakhogy, ha már felemlegettük azt a bizonyos meccset, akkor tegyük hozzá, az a találkozó többet között azt is bizonyította, hogy néhány perc alatt is nagyot fordulhat egy mérkőzés, ami szerencsére most is igazolást nyert – három perc kellett mindössze ahhoz, hogy vesztett helyzetből eljussunk oda, hogy a pontszerzésért küzdhetünk.

A 70. percben ugyanis Bévárdi szabálytalankodott tizenegyest érően, a büntetőt pedig Jairo Samperio lőtte a hálóba, és miközben azon gondolkoztunk, hogy vissza lehet-e hozni a meccset, érkezett a csereként beszálló Vidar Jónsson és látványos góllal 4–3-ra alakította az eredményt. Innentől már nem is volt kérdés, hogy fordult a kocka, elérhető közelségbe került a bő húsz perccel korábban négygólos távolságba kerülő pontszerzés.

A hajrában már mi támadtunk többet, a Debrecen arra törekedett, hogy valahogy megtartson még egy gólt az előnyéből. Domingues kísérletét Lagator mentette, Tamás éles szögből leadott lövését Gróf hárította, míg Zsótér próbálkozása a kapufa mellett hagyta el a játékteret. A rendkívül feszült hajrában aztán Christian Gomis kapott piros lapot, illetve Zsótérnak volt még egy lövése, ami sajnos elkerülte a kaput, így végül pont nélkül kell hazatérnünk Debrecenből – az utolsó bő félórát látva igazán kár az első félidőben látott hibákért, hiszen több volt ebben a meccsben.

OTP BANK LIGA, 2022/2023, 9. FORDULÓ
DEBRECENI VSC–BUDAPEST HONVÉD FC 4–3 (3–0)

Debrecen, Nagyerdei Stadion, 4512 néző
V: Erdős József
G: Babunski (15.), Baráth (26.), Bódi (32.), Lagator (48.) ill. Domingues (53.), Samperio (70.), Jónsson (72.)
P: Gomis (90+1)

DVSC: Gróf – Bévárdi (Baranyai, 82.), Lagator, Deslandes, Ferenczi – Bódi (Sós 59.), Varga J., Baráth (Dreskovic, 82.), Szécsi, Dzsudzsák (Neofitidisz, 76.), Do. Babunski (Olawale 59.)
Vezetőedző: Srdjan Blagojevic

Honvéd: Szappanos – Doka (Jónsson 60.), Prenga, Cirkovic (Lovric 60.), Tamás K. – Bocskay (Domingues, a szünetben), Gomis, Mitrovic (Plakushchenko 71.), Samperio, Zsótér –Kocsis D. (Ennin a szünetben)
Vezetőedző: Tam Courts

10/01/2022, 10:02 PMMatches

Related news

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Our women's team earned a 4–1 victory at the Bozsik Arena in their fourth pre-season match.

07/27/2026 | Matches