Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Újra a pályán

Újra a pályán

Matches

Published: 01/16/2022, 04:14 PMReading time: 1 min
EmailFacebook

Kerezsi Zalán elégedett az év első mérkőzésével

Kezdőként kapott lehetőséget a szombati ZTE elleni edzőmérkőzésen Kerezsi Zalán, ahol (az első keret többi tagjához hasonlón) 60 perc jutott számára, ez idő alatt rendkívül agilisan játszott, többször ígéretes helyzetbe is került.

„Már nagyon vártam, hogy újra pályán legyek – kezdte értékelését a lefújást követően Kerezsi Zalán. – Elégedett vagyok a csapat teljesítményével, az elsődleges cél az volt, hogy ne kapjunk gólt, ez sikerült is, emellett pedig helyzeteket is kidolgoztunk, nekem is volt egy, ami sajnos kimaradt. Nem tudtunk ugyan a legerősebb csapattal kiállni, viszont számítottunk arra, hogy a Zalaegerszeg szinte teljes kerettel érkezik hozzánk, de ennek örültünk is, mert így kemény összecsapáson vagyunk túl, ami remek erőfelmérőként szolgált.”

Tehetségünk szerint sikerült alkalmazkodni a koronavírus által kialakult helyzethez és az emiatt megváltozott felkészüléshez, viszont azt sajnálja, hogy így kevesebb mérkőzés fér bele a programba.

„Most még szigorúbb szabályokat követünk a Covid miatt, hogy egészségesek maradjunk – hangsúlyozta Kerezsi Zalán. – Egyelőre még nem teljes a létszám az edzéseken, de éppen ahányan vagyunk, annyian edzünk és igyekszünk fizikálisan és taktikailag is  a körülményekhez képest a legmegfelelőbben gyakorolni, hogy készen álljunk majd a bajnoki rajtra, ezért is volt jó terhelés a szombati meccs. Tavasszal szeretném tovább növelni az NB I-es meccseim számát, ezért is hajtok minden egyes tréningen és edzőmeccsen."

01/16/2022, 04:14 PMMatches

Related news

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Ákos Baki: At home, our only aim can be to take all three points

Our defender believes our opponents play a sophisticated, combination-based game, but ZTE’s squad has changed considerably since the Hungarian Cup semi-final in April, something we need to take advantage of at this stage of the season.

08/29/2026 | Matches

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Home curse broken: Women’s football returns to the Bozsik with a win

Balázs Dörnyei’s side beat Szekszárdi UFC 2–0 in round two of the Simple Women’s League thanks to goals from Fanni Vachter and Sára Krisztin.

08/14/2026 | Matches

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Off to the Atom City! – Visiting the podium finishers from the last three seasons

Information, facts and everything you need to know about Sunday's match against Paksi FC.

08/08/2026 | Matches

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Vachter provides, Panna Nagy scores twice – Three-goal win over Csíkszereda

Our women's team earned a 4–1 victory at the Bozsik Arena in their fourth pre-season match.

07/27/2026 | Matches