Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Újra felhúzni a mezt

Újra felhúzni a mezt

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 1 min

Zsótér Donát várja, hogy ismét pályára léphessen a Honvéd színeiben

A győri edzőtábor felé vezető úton Ajkán várja az első megmérettetés a Budapest Honvéd együttesét, hiszen Bódog Tamás csapata egy kis kitérőt tesz, hogy 19 órától felkészülési mérkőzést vívjon stratégiai partnerünkkel. A kispestiek régi-új, bajnoki aranyérmes középpályása, Zsótér Donát hasznos meccsre számít az NB II-es vendéglátókkal szemben.

„Kemény edzéseken vagyunk túl az elmúlt másfél hétben, de jól halad a felkészülésünk – adott helyzetjelentést Zsótér Donát. – Vár ránk az első erőpróba, amin úgy gondolom, nem is annyira az eredményesség a lényeg, inkább az, hogy a játékfelfogásunkat és a taktikánkat tudjuk élesben gyakorolni. Az lesz a legfontosabb, hogy mindenkinek legyen a lábában negyvenöt perc, hogy meglegyen mindenkinek a meccsterhelés, ezt mondta nekünk Bódog Tamás is. Kezd körvonalazódni, hogy milyen úton haladunk, ennek pedig remek felmérője lesz ez a találkozó.”

Zsótér Donát, akivel szerdán 18:10-től, az Aranyoroszlánok legfrissebb epizódjában egy hosszabb riportot is láthattok az M4Sporton, három év után tért vissza Kispestre, s nem győzi hangsúlyozni, hogy milyen jól érzi magát korábbi társai körében, s milyen gyorsan ment számára a beilleszkedés. A szerdai, Ajka elleni felkészülési mérkőzésen pedig hosszú idő után újra meccset játszhat kispesti színekben.

„Nagyon várom már, hogy újra pályára léphessek a csapattal! – árulta el középpályásunk. – Nagyon örültem a visszatérésemnek, jól érzem magam itt és bizakodva várom ezt az edzőmeccset is. Kíváncsi vagyok, milyen érzés lesz újra magamra húzni a Honvéd-mezt.”

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club