Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Újra tétmeccsen bizonyíthatnak

Újra tétmeccsen bizonyíthatnak

Club

Published: 02/27/2021, 05:08 PMReading time: 1 min

A Vác együttesét fogadja második csapatunk a tavaszi nyitányon

Hosszú szünetet követően folytatódik a bajnokság a Budapest Honvéd második csapata számára, a Vác FC elleni hazai találkozóval. Simon Miklós tanítványai december 8-án játszották utolsó tétmeccsüket, de az azóta eltelt időszakban sem tétlenkedtek, hiszen eredményes edzőmérkőzések mellett – a vezetőedző szavaival élve – folyamatosan készültek a felnőttfutballra.

Fiatal csapatunk kimondottan sikeresen szerepelt az idény első felében, László Dávidék 6. helyezettként készülnek a folytatásra, az eddigi 21 fordulóban 34 pontot bezsebelve, így Simon Miklós együttese a Vác FC ellen is esélyesként lép pályára. Ellenfelünk az NB III Közép csoportjának 15. pozíciójában fordult rá a második félévre, s az őszi szezonban 6–7–8-as mutatóval 25 pontot szerzett.

21 mérkőzésen összesen 47 játékos lépett pályára a Honvéd NB III-as csapatában, amely az egész hazai mezőnyben kiemelkedő értéknek bizonyult. Ez a szám akár már a tavaszi rajton is gyarapodhat, hiszen visszatért Kispestre siófoki kölcsönjátékából Erdélyi Botond, Ajkáról pedig Irimiás Gergő és Zvara Levente, utóbbi mindhárom felkészülési találkozón kezdőként lépett pályára.

A Budapest Honvéd II–Vác FC mérkőzést vasárnap 11 órától rendezik a Honvéd-MFA Utánpótlásközpontban, a járványügyi rendelkezések értelmében zárt kapuk mögött, szurkolóink azonban élőképes közvetítés segítségével nyomon követhetik az összecsapást.

NB III, KÖZÉP CSOPORT, 22. FORDULÓ

Budapest Honvéd FC II-Vác FC

Honvéd-MFA Utánpótlásközpont, zárt kapuk mögött

Február 28., vasárnap, 11:00

V.: Takács Ákos

02/27/2021, 05:08 PMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club