Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Urbányi István lesz a Honvéd új sportigazgatója!

Urbányi István lesz a Honvéd új sportigazgatója!

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 1 min

Baráth Botond amerikai csapatától érkezik a szakember

Új sportigazgatót nevez ki a Budapest Honvéd FC vezetősége, a jövőben Urbányi István tölti be a pozíciót! A korábbi magyar válogatott játékos jól ismeri a klubot hiszen több időszakban is játszott Kispesten, két bajnoki címet és egy Magyar Kupát nyert a Honvéddal. Urbányi István az elmúlt két évben az amerikai Sporting Kansas City (itt szerepel korábbi kiválóságunk, a magyar válogatott Baráth Botond is) kiválasztásért felelős igazgatójaként dolgozott.

A szakembert, akinek jelenlegi feladatai közé tartozik a nemzetközi kapcsolatrendszer építése, szerződése még a Kansashoz is köti, így – bár a munkát Amerikából már elkezdte – személyesen április folyamán csatlakozik majd a Honvédhoz.

Kun Gábor a Budapest Honvéd FC ügyvezető igazgatója szerint komoly erősítést jelent az új sportigazgató érkezése:

„Mindenképpen olyan szakembert szerettünk volna, aki ismeri a magyar közeget, de rendelkezik nemzetközi tapasztalattal és kapcsolatrendszerrel is. István nemcsak játékosként, edzőként, hanem menedzserként is számos tapasztalatra tett szert, ráadásul kötődik a klubhoz. Szeretnénk az általa megszerzett tudást is kamatoztani a klub további fejlődése érdekében.”

Urbányi István megtisztelőnek és izgalmasnak nevezte a felkérést:

„Emlékezetes időszakokat töltöttem Kispesten és most is azt látom, hogy az új tulajdonosok érkezésével egy olyan profi és modern szemléletű klub formálódik, amelyik méltó lehet az elmúlt több mint 110 évhez. Megtisztelő és izgalmas lesz újra a Honvédhoz tartozni.”

Urbányi Istvánt szeretettel köszöntjük Kispesten és sok sikert kívánunk sportigazgatói munkájához!

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club