Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Üröm az örömben

Üröm az örömben

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 2 min

Németh Dániel újult erővel térne vissza a pályára

Egy nagyszerű ősz szomorú lezárása: Németh Dániel az idei szezonban nemcsak első felnőtt mérkőzését játszotta, de az NB I-ben is bemutatkozhatott. A fiatal játékos második csapatunk monori találkozóján azonban sérülést szenvedett, így a kelleténél hamarabb vonult téli pihenőre.

„Alig telt el félóra a Monor elleni meccsünkből – idézte fel a szituációt Németh Dániel, aki sérüléséig 11 alkalommal lépett pályára Simon Miklós együttesében, – az ellenfél kapusa mellett próbáltam elpasszolni a labdát, el akartam kerülni az ütközést, ezért felugrottam, de nagyon rosszul fogtam talajt, aláfordult a bokám. A vizsgálatok során kiderült, hogy leszakadt egy kis darab a külső bokacsontomból.”

Tehetségünkre 5-6 hét kihagyás vár, előreláthatólag január közepén csatlakozhat újra társaihoz.

„Próbálom pozitívan kezelni a helyzetet – hangsúlyozta Németh Dániel. – Természetesen lelkileg kicsit megvisel, hogy ebben az évben már nem léphetek pályára, de a visszatérésemig sem tétlenkedem, erőnléti edzőnk segítségével folyamatosan végzem a gyakorlatokat a konditeremben. Bár a jobb bokámat még nem terhelhetem, napról napra érzem, hogy egyre erősebb lesz a lábam is, a fájdalmaim mindenesetre elmúltak.”

Németh Dániel egyike azon akadémistáinknak, akik számára igazi mélyvíz volt az őszi szezon; míg tavaly még javarészt az U17-es korosztályban pallérozódott, idén már második csapatunk alapemberévé nőtte ki magát, sőt, a Mezőkövesd és a PAFC ellen az első osztályban is lehetőséget kapott. 17 esztendős támadónk a találatokkal sem maradt adós, U19-es együttesünkben két meccs, két gól a mutatója, az NB III-ban pedig Dél-Alföld-specialista lett, hiszen a Szeged elleni duplája mellett a Hódmezővásárhely kapuját is bevette.

 „A sérülésem ellenére úgy gondolom, nagyszerű féléven vagyok túl! Sikerült bemutatkoznom az NB I-ben, ami hatalmas boldogsággal töltött el. Több NB III-as meccsen is játszottam, ahol igazán megszoktam a felnőtt focit és rengeteget tanultam, illetve U19-es összecsapásokon is kaptam szerepet. Természetesen sokat kell még fejlődnöm, de úgy érzem, jó úton járok. Ha egy pillanatot ki kéne emelnem az elmúlt hónapokból, egyértelműen elsőosztályú debütálásomat említeném. Igaz, hogy csak egy percre cseréltek be a Mezőkövesd ellen, de folyamatosan felidézem magamban, ahogy állok az oldalvonal mellett, velem szemben pedig a szurkolók buzdítják a csapatot. Erre a momentumra mindig fogok emlékezni! – jelentette ki Németh Dániel, aki a Mezőkövesd elleni egy perc után Felcsúton majd’ fél órát játszhatott az NB I-es csapatban, s hozzátette, felépülését követően tavasszal is szeretne minél többször bizonyítani a felnőttek között.

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Over Two Hundred – Looking to Break an Eight-Year Curse on Saturday

Key facts, interesting details – everything you need to know ahead of the clash against MTK Budapest.

11/06/2026 | Club

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

Born this week: József Eisenhoffer and Sándor Gujdár

We look back at this week's birthdays and significant club anniversaries.

11/03/2026 | Club

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Triumph of the Kispest Heart – Sensational Victory Against Pénzügyőr

Our veterans team secured a hard-fought 2–1 victory against Pénzügyőr SE in Monday's league match.

11/02/2026 | Club

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club