Kispest–Honvéd FC
Kispest–Honvéd FC
Valóra vált álom

Valóra vált álom

Club

Published: 01/01/2021, 01:00 AMReading time: 1 min
EmailFacebook

Profi szerződést írhatott alá Kispesten Tóth Péter

Érettségi. Első gól a felnőttek között. Első NB I-es meccs – tartalmas időszakot tudhat maga mögött Tóth Péter, a Budapest Honvéd FC labdarúgója, akinél nem értek véget itt az emlékezetes momentumok, a 19 esztendős középpályás ugyanis aláírhatta első profi szerződését Kispesten!

„Pár hónappal korábban nem is gondoltam erre, ennél jobb nem is történhetett volna velem, egy gyerekkori álmom vált valóra azzal, hogy debütáltam a Honvéd felnőttcsapatában és profi szerződést kaphattam – mondta mosolyogva Tóth Péter. – Öt éve vagyok itt, azóta ezért a célért dolgozom, hál’Istennek sikerült, nagyon örülök. A családom is hatalmas Kispest-szurkoló, erősen kötődöm a csapathoz, már fiatalon arról ábrándoztam, milyen jó lenne egyszer a Honvédban szerepelni.”

A battonyai születésű szélső 2015 nyarán került Kispestre, majd a koronavírus utáni időszaktól volt az első keret tagja, az első edzőmeccsén csereként beállva gólt szerzett, míg az NB I-ben Újpesten mutatkozhatott be.

„Ezek az élmények nagyon sokat segítettek, az életben is lökést adtak, a sikeres érettségihez is hozzájárultak" – tette hozzá Tóth Péter, aki angolból emelt szintű, ötös érettségit tett, míg a többi tárgyból négyessel vizsgázott.

A fiatal szélső a profi szerződéssel egyidejűleg egy másik megállapodást is köthetett, klubunk ugyanis megegyezett az NB II-es Ajkával, hogy a labdarúgónk fejlődését szem előtt tartva, a következő szezont kölcsönjátékosként tölti. Az előző szezonban már Ajkán futballozott Soltész Dominik, valamint Kovács Nikolasz, és mindkét fiatal játékosunknak sokat segített, hogy állandó játéklehetőséghez jutottak és még jobbá váljanak.

„Egyértelmű a célom: jó teljesítményt nyújtani, visszakerülni a Honvédhoz és játszani az NB I-ben” – mondta határozottan Tóth Péter.

01/01/2021, 01:00 AMClub

Related news

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

"Just What We Needed" – Vital Victory Against Kisvárda Lifts Us Up the Table

In Round 12 of the OTP Bank Liga, we secured a 1–0 victory over Kisvárda Master Good, climbing several places in the league table.

10/30/2026 | Club

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Fans and big screen outside, kids inside – Ahead of the league clash against Kisvárda

Information and facts – everything you need to know ahead of the match against Kisvárda Master Good.

10/29/2026 | Club

Farewell to the Hungarian Cup

Farewell to the Hungarian Cup

In the 4th round of the MOL Hungarian Cup, we suffered a 3–1 defeat away to Gyirmót FC Győr, bowing out of the competition.

10/27/2026 | Club

Visiting the NB II title contenders – Gyirmót next in line

Visiting the NB II title contenders – Gyirmót next in line

Key information and match facts – everything you need to know ahead of the clash with Gyirmót FC Győr.

10/27/2026 | Club